Nők nélkül nem lenne sör sem
2010. április 1. 08:13 The Daily Telegraph
A nők érdeme a sörgyártás, és vállalkozó kedvük nélkül sosem fedezték volna fel az alkoholos italt - véli egy brit kutatónő.
Korábban
Jane Peyton történész szerint a nők érdeme a sör feltalálása és évezredekig csak ők főzhették és ihatták ezt az alkoholfajtát. Ez a helyzet 200 évvel ezelőtt változott meg, és az italt ma már csak és kizárólag férfiak számára reklámozzák.
A kutatónő új könyvében a sör születésének történetét is bemutatja: eszerint már a sumérek idejében is a gyengébb nem készíthette az alkoholos nedűt. Erre az is utalhat, hogy az ősi társadalmakban a sörnek mindenhol istennője, és nem istene volt. Az i.sz. 8-10. században aztán a vikingek hódításaikor is ez volt a helyzet: a nőknek kiemelt és fontos helye volt a társadalomban, és azt a korabeli szabályozások is megörökítik, hogy csakis ők főzhették a nedűt.
A könyvből az egyes országok hagyományait is megismerhetjük, így például azt, hogy Angliában a nők otthon főzték a sört, és az általában komoly bevételt jelentett az egyes háztartások számra. Emellett a nedű már a hétköznapi étkezés részévé vált, és például I. Erzsébet is szívesen fogyasztotta.
A 18. század, és az ipari forradalom kezdetekor azonban mindez nagyüzemi körülmények közé került, és az újfajta főzési szokásokkal és sörökkel a korábbi hagyományok is feledésbe merültek - véli a történésznő.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap