Kalapács alatt a kínai kalligráfia aranykora
2010. április 26. 11:35 MTI
Si-tao (Shi-tao/1641-1710) kínai festő és kalligráfus remekművei kerülnek egy hónap múlva kalapács alá a Christie's hongkongi árverésén - a nyolc tusrajzból álló sorozat kikiáltási ára 15,5 millió dollár (több mint 3 milliárd forint).
Korábban
A május 28-i hongkongi árverésen Si-tao alkotásaival együtt négyszáz ritka kínai festmény és kalligráfiai mű kerül kalapács alá: kikiáltási áruk meghaladja a 45 millió dollárt (8,96 milliárd forintot).
Si-tao korának egyik legbefolyásosabb mestere volt, művészete még a 20. századi kínai festészetre is hatást gyakorolt. Az árverésre kerülő művek a festő életének utolsó éveiben születtek. Az aukciósház közleménye szerint a tusrajzokon megelevenedő tájakat Tu Fu (Du Fu, 712-770), a Tang-dinasztia idején élt költő versei inspirálták. Az ókori poéta gyakran alkalmazta a táj metaforáit, hogy megfogalmazza a kínai civilizáció aranykorának tartott Tang-kor hanyatlásával, társadalmi folyamataival kapcsolatos aggodalmait.
Mint a Christie,s közleménye rámutat, ez az első alkalom, amikor árverésre kerül Si-tao valamelyik tájképe.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2022
- Lacikonyhák és társaik
- A gumigyártás és árnyoldalai
- A spanyol polgárháború külföldi önkéntesei
- A szabin nők közbelépése
- Hét híres fal
- Fugger Mária, a Pálffy család nagyasszonya
- Lajos Ágost és Marie Antoinette egybekelése
- A zalaújvári Festetics-kastély
- Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvője
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap