Rasszizmus és rabszolga-kereskedelem
2010. május 6. 10:27
Az egykor az atlanti rabszolga-kereskedelemből élő és profitáló országok egyszer és mindörökre vállaljanak felelősséget tetteikért - sürgetik a történészek és a rasszizmus ellenes kampányoló szervezetek.
Korábban
A különböző szervezetek vezetői közös levéllel fordulnak a brit, dán, holland portugál és spanyol kormányokhoz, és szeretnék, ha azok beismernék az egykori gyakorlat történelmi igazságtalanságát. A francia példán felbuzdulva abban reménykednek, hogy a jövőben talán egy összeurópai határozat is születhet az ügyben.
A franciák ugyanis 2001-ben már emberiség elleni bűncselekménynek nyilvánították a rabszolgaságot, és Jacques Chirac ekkor határozott május 10-i emléknap beiktatásáról. A Rabszolga-kereskedelem Európai Emlékalapítványa képviselői ezen alkalomból idén Louis Sala-Molins francia és John Franklin amerikai történészek támogatásával a francia szenátusban is felszólalnak majd.
A rasszizmus ellen küzdő szervezetek szerint a mai kiközösítések és hátrányos megkülönböztetések gyökere is a 16-17. századi, a rabszolgaságot kodifikáló, etnikailag megosztó törvényekre vezethető vissza. A mostani javaslattal szeretnék elérni, hogy a kormányok elismerjék: a rabszolga-kereskedelem nem csak egy történelmi tragédia volt, hanem egy máig tartó, Afrikában, a Karibi-térségben, és az európai nagyvárosokban, ahová folyamatosan érkeznek a bevándorlók, társadalmi problémákat generáló folyamat.
Emellett egy, az ENSZ kezelésében álló emlékalapítványt is létrehoznának, amely az egykori áldozatot és rabszolgatartók leszármazottait oktathatnák a kérdés történetére.
Mindez azonban nem lesz egyszerű: bár az európai államok egytől egyig elismerik a rabszolgaság káros hatásait, a kompenzációra és kárpótlásra még várni kell. Egyesek szerint ugyanis a rég elhunytak szenvedését nem lehet és nem is kell megfizetni, főként Afrikának nem, ahol akkor még nem is léteztek azok az államok, akik ma megkaphatnák ezt a pénzt. Precedensértékű lehet azonban a holokauszt áldozatainak kárpótlása, így talán hamarosan megváltozhat az érintettek hozzáállása ezen kérdéshez is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 2024.05.12.