Oroszlánra is vadászott a Neander-völgyi ember
2010. június 9. 11:02 MTI
A Neander-völgyi ember ragadozókra, egyebek közt oroszlánra is vadászott - állítják spanyol régészek, akik kutatásaikról a Journal of Archaeological Science című szaklapban számoltak be.
Korábban
A Ruth Blasco, a tarragonai Universitat Rovira i Virgilii régésze által vezetett expedíció Spanyolország északi részén, az atapuercai barlangokban végzett feltárásokat, ahol a 350 ezer és 250 ezer évvel ezelőtti időszakból származó rétegben állati csontok százait fedezték fel. A csontleletek jelentős többsége szarvastól és lótól származik, ám szép számmal kerültek elő ragadozók maradványai is. Előfordulnak medve- és rókacsontok, de előkerült egy "oroszláncsontkészlet" is.
A szakfolyóiratban megjelent cikk szerint az oroszláncsontokon látható rengeteg vágásnyom arra utal, hogy a ragadozó tetemét lenyúzták, majd kicsontozták. A barlanglakók a velőt sem hagyták kárba veszni, erre engednek következtetni az ember által széttört csöves csontok. "E nyomok összességükben bizonyítják, hogy az oroszlán táplálékul szolgált" - hangsúlyozzák tanulmányukban a régészek.
A 2,4 méter hosszú pleisztocén oroszlán (Panthera leo fossilis) egyébként jó fél méterrel volt hosszabb a mai afrikai oroszlánnál, ezért kétséges, valóban sikerrel vadászhatták-e, vagy csupán az elhullott ragadozó tetemét vonszolták be a barlangba. "Az a tény, hogy a Panthera leo fossilis csontvázán semmiféle kóros elváltozást nem találtunk, arra enged következtetni, hogy nem egy súlyos sérülés vagy betegség miatt hullott el, vagyis a barlanglakók ejtették el a ragadozót" - mutatnak rá a régészek.
A Neander-völgyi ember nem vadászhatott túl gyakran oroszlánra, viszont a csontleletek bizonysága szerint a középső pleisztocén embere ügyes vadász volt, aki nem rettent vissza a nagytestű ragadozóktól sem.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Kádár Jánossal is találkozott Fidel Castro jobbkeze, „Commandante” Che Guevara
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap