Salamon templomának mását építik Sao Paulóban
2010. július 23. 11:20 MTI
Az egykor Jeruzsálemben álló Salamon templomának mását tervezik megépíteni a brazíliai Sao Paulo keleti részében.
Korábban
A négyéves, 113 millió dolláros (25 milliárd forint) építkezés eredményeképpen egy 126 méterszer 104 méteres alapterületű, 55 méter magas templom születhet meg, melynek 12 szintes belső tere 10 ezer ember befogadására képes - jelentette az Agencia Folha hírügynökség.
Az új templom pontosan ugyanolyan faragott kövekből épül majd fel, mint az i.e. 960-ban emelt eredeti, amelyet előbb i.e. 587-ben a babilóniaiak, majd i.sz. 70-ben a rómaiak pusztítottak el. Ma egyetlen maradványa a híres Siratófal.
A Sao Paulo-i építkezést az Isten Országának Egyetemes Egyháza (IURD), egy 1977-ben Brazíliában alapított, a pünkösdi-karizmatikus mozgalomhoz tartozó egyház végzi.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
erotika
- Korántsem voltak mentesek a pajzán hajlamoktól Amerika alapító atyái
- Ez volt a kis kék pirula középkori elődje
- „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben
- Így próbálták pótolni a megfogyatkozott férfierőt a középkorban
- Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
- Egészséges erotika – szex a szocializmus évtizedeiben
- Pillantás a szoknya alá: a frivolan hintáztató Jean-Honoré Fragonard
- Erotikus mitológiai ábrázolások harangozzák be a tavaszt a Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatán
- Csempészett pornó és topless strandok: egészséges erotika a szocializmusban
- 13:37
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko 09:50
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap