Az Emlékpontban osztályozható a rendszerváltás
2010. augusztus 9. 11:46
A húsz esztendeje végbement rendszerváltásról, a változás éveiről mondatnak véleményt a hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeumba látogatók. Az érdeklődők iskolai osztályzatok segítségével adhatnak hangot elégedettségüknek vagy éppen elégedetlenségüknek. A közgyűjtemény rendszerváltozásról szóló kiállításához kapcsolódik az a kezdeményezés is, miszerint aki az időszaki kiállítás honlapján megtalálható korabeli fotókon felismeri magát, ingyenesen tekintheti meg az Emlékpont tárlatait.
Korábban
„Nincs más teendő, mint megkeresni saját magunkat a fényképek valamelyikén, ellátogatni a hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeumba, és a pénztárnál megmutatni a két évtizeddel ezelőtti önmagunkat a történelmi demonstrációkról készült felvételek egyikén” – olvasható az intézmény felhívásában.
Az Emlékpont munkatársai vallják, a múltat ki kell beszélni, mert egy történelmi korszak akkor válhat a múlt részévé, ha pontot teszünk a végére. A tárlatvezetéseken résztvevők maguk is nyilatkozhatnak arról, hogyan értékelik a „változás éveit”. A kérdőívet kitöltők iskolai osztályzatokkal mondhatnak véleményt arról, hogy elégedettek-e a rendszerváltás idején végbement politikai, gazdasági és társadalmi változásokkal.
A nyár folyamán különleges és érdekes tematikájú vezetéseket szerveznek az Emlékpont munkatársai a kommunista diktatúra évtizedeinek megismerése céljából. A Gumibottól csillaghullásig címet viselő tárlaton Vincze Gábor, az Emlékpont történésze kettős szerepben áll a látogatók elé: egyrészt, mint a múlt elemzője, másrészt mint a sorsfordító esztendők szemtanúja mondja el a „Változás éveinek” kevéssé ismert eseményeit.
A közgyűjtemény kutatója személyes történetekkel illusztrálja a kommunista hatalom „ernyedését”, a nyolcvanas évek második felének ellenzéki „mozgolódását”, kiemelve, hogy a diktatórikus berendezkedés ellen szervezkedők nemcsak Budapesten összpontosultak, hanem a szegedi egyetem, illetve Hódmezővásárhely is egy-egy gyújtószikráját adta a rendszerváltás folyamatának. A vezetésen Vincze Gábor kiemelten foglalkozik a. „romániai forradalommal”. 1990-ben saját bőrén tapasztalhatta meg a „fekete márciusként” elhíresült marosvásárhelyi eseményeket, mivel jelen volt a meghiúsított magyarellenes román pogromkísérletnél.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap