Megújult Budapest legrégibb zsinagógája
2010. augusztus 17. 15:54
A részleges felújítást követően szeptember elején újra megnyílik majd Budapest legrégibb zsidó imaháza. Ez az első olyan zsinagóga Kelet-Európában, amely nemcsak fizikailag újul meg, hanem ötven év után eredeti funkcióját is visszanyeri.
Korábban
2010 tavaszán az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség bérleti szerződést kötött a Magyar Televízióval, és birtokba vette a Lajos utcai, nagy óbudai zsinagógát, - amelyben az elmúlt évtizedekben a televízió egyik stúdiója működött.
A történelmi múltú épület, Budapest legrégebbi zsinagógája. Elődje 1767-69 között épült, Nepauer Máté tervei alapján. A jelenlegi épületet 1821-ben adták át, még abban az időben, amikor zsidóknak tilos volt állandó jelleggel a fővárosban letelepedni, így az óbudai Zichy birtokon éltek, a Lajos utca (akkoriban Zsidó utca) környékén kialakítva közösségi életüket.
Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség magánadakozók segítségével, a rendelkezésre álló öt hónapban megkezdte az épület rehabilitációját. 2010. szeptember 8-án, az 5771-es zsidó újév alkalmából 50 év után megnyílnak a zsinagóga kapui, és a fohászokhoz szokott falak között ismét megszólal "Jákob hangja". Az esemény jelentőségét növeli, hogy ez az első alkalom Magyarország, és talán Európa történelmében is, hogy egy történelmi zsinagóga ismét a zsidó közösséghez kerüljön, és eredeti közösségi-hitéleti funkcióját nyerje vissza.
2010. szeptember 5-én, 16.30 órakor ünnepélyes megnyitót, és felszentelést tartanak, amelyre a nagyközönséget is várják. A megnyitót több neves hazai, valamint nemzetközi, vallási és világi vendég is megtiszteli jelenlétével. A zsinagóga felszentelési szertartását Izrael országos főrabbija, Jona Metzger vezeti.
Még több kép, és a megnyitó részletei
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap