Elveszett nyelv után nyomoznak Peruban
2010. augusztus 25. 15:54
A 17. század elején Peru északi részén írták egy levél hátoldalára azokat a sorokat, amelyeket most, négyszáz év elteltével próbálják megfejteni a szakemberek.
Korábban
A Peruban három évtizede kutató Dr. Jeffrey Quilter elmondása szerint a levelet Magdalena de Cao Viejóban, az El Brujo Régészeti Komplexumban ásták ki 2008-ban. A kutató szerint a korai gyarmati Peru egyik mára elveszett nyelvének lehet dolguk.
Az írásban a spanyol számneveket, és az arab számokat fordítják le az ismeretlen nyelvre. Egyes számokkal a kutatók még sosem találkoztak, míg mások nagyon hasonlítanak a kecsua alakokra. A kecsua nyelv egyébként a 17. században nem volt egyeduralkodó a térségben, azt a kingnammel és a pescadorával együtt használták.
A régészek egyelőre csak annyit tudnak, hogy az elveszett nyelvet használók is tízes számrendszerben gondolkodhattak. Ugyanígy annak nevét sem tudjuk: egyelőre annyiban biztosak, hogy az nem lehet a mocsika, de a már említett kingnam és pescadora is szóba jöhetnek. A kutatók akár azt is elképzelhetőnek tartják, hogy ez a két megnevezés egy nyelvet takart, és csak a gyarmati spanyol átírásban különböztették meg őket. Mindezek azonban csak spekulációk - figyelmeztet Quilter.
Quilter szerint mindez arra is rávilágít, hogy a korai gyarmatosítók és az őslakosok között sokkal összetettebb kapcsolati háló lehetett, mint azt eddig hittük.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor történelmi magazin
- Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
- Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
- Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
- A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
- Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap