Sörrel gyógyítottak a núbiaiak
2010. szeptember 2. 11:48
Az ősi núbiai csontokkal végzett kémiai vizsgálatok bebizonyították, hogy az afrikai nép rendszeresen fogyasztott tetránt, amelyet sörrel juttattak szervezetükbe, s különböző betegségek gyógyítását várták tőle.
Korábban
Az antibiotikumok előállítása hivatalosan a penicillin 1928-as felfedezéséhez köthető, de a legújabb kori kutatások rávilágítottak arra, hogy ez már kétezer évvel ezelőtt is bevett gyakorlat volt. A vizsgálatokat George Armelagos antropológus és Mark Nelson kémikus végezte, amelynek eredményeit az American Journal of Physical Anthropology legújabb számában publikálták.
„Egyre nyilvánvalóbb, hogy a prehistorikus társadalmak kísérleti céllal terápiás gyógymódokat fejlesztettek ki. Kétség nem fér hozzá: tudták, hogy mit cselekszenek” – mondta Armelagos. A prehistorikus étrendek szakértőjének számító Armelagos 1980-ban fedezte fel, hogy a 350-550 közötti periódusból származó csontok tetrán származékokat tartalmaznak. A kutató kollégáival a vizsgálatok során arra a következtetésre jutott, hogy az antibiotikum sörből származott: az erjesztett anyag készült olyan baktériumot (streptomyces) tartalmazott, amely tetránt állított elő.
Nelson kollégája, Armelagos konferencia-előadása után kezdett el jobban érdeklődni a téma iránt. „Arra kértem, hogy küldjön mintákat a csontokból, mivel rendelkezem a szükséges eszközzel és tudással a tetrán kinyeréséhez. Ez egy nagyon kockázatos eljárás volt, ugyanis hidrogén-fluoridban kellett feloldanom a csontokat” – mondta el Nelson.
Az eredmények meglepték a kutatót. „Ezeknek az ősi embereknek a csontjai tetránnal voltak átitatva, amely azt mutatja, hogy már régen magukhoz vették az anyagot. Meg vagyok győződve afelől, hogy ismerték az erjesztés módszerét, amellyel gyógyszert akartak előállítani”. Még egy négyéves gyermekhez tartozó sípcsont és koponya is tartalmazott tetránt; ez azt jelenti, hogy a núbiaiak nagy dózisban adtak az anyagból a kúra hatékonysága érdekében.
A tetránt egyébként 1948-ban fedezték fel, amelynek a tudósok a latin aerous (arany) szót tartalmazó auereomycin nevet adták. „A streptomyces aranyszínű baktériumokat termel, s amikor ez a sör tetején úszott, nagy hatással lehetett a núbiaiakra, akik nagyra becsülték az értékes nemesfémet” – mondta Nelson. Már az egyiptomiak és a jordánok ősei is használtak sört különböző betegségek – például ínybetegségek – csillapítására, amely azt mutatja, hogy az antibiotikumok nagyon is elterjedtek voltak az ősi civilizációban – adott magyarázatot a párhuzamokra Armelagos.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap