Kihirdették a Szellemi örökség nemzeti jegyzékét
2010. szeptember 19. 12:12 MTI
Kihirdette a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékére felvett elemeket Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a kulturális örökség napjai rendezvénysorozat budapesti megnyitóján.
Korábban
A nemzeti jegyzékbe elsőként nyolc elem került fel: a mohácsi busójárás, a népművészet mestere díj kitüntetettjeinek tudása és tevékenysége, a kunsági birkapörkölt karcagi hagyománya, a Kalocsa kulturális terében élő hagyományok (hímzés, viselet, pingálás, tánc), a mezőtúri fazekasság, a magyar solymászat, a halasi csipkevarrás élő hagyománya, valamint a matyó örökség.
A lista előzményeiről szólva Réthelyi Miklós elmondta: Magyarország 2006-ban csatlakozott az UNESCO szellemi kulturális örökségről szóló nemzetközi egyezményéhez, amelynek ajánlásai között szerepel, hogy minden részes állam készítsen saját, folyamatosan frisstett leltárt jellegzetes, megőrzendőnek tartott hagyományairól.
A miniszter hangsúlyozta, hogy a közösségek maguk jelentkezhettek a pénteken kihirdetett listára, amelynek összeállításában a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum keretében működő szellemi kulturális örökség igazgatóság nyújtott segítséget. Mint elhangzott, a hétvégi kulturális örökség napjain több mint 700 palota, múzeum és egyéb helyszín nyitja meg kapuit a Kárpát-medencében a nagyközönség előtt.
Réthelyi Miklós az örökségvédelem kereteiről szólva a kormányzat fontos feladatai között említette, hogy örökségbarát nemzeti jogrendszert hozzon létre. Ki kell jelölni az örökségvédelem helyét a fejlesztési politikán belül, valamint ki kell alakítani annak kapcsolatát a terület- és vidékfejlesztéssel, a munkaerő-gazdálkodással és a turizmussal - tette hozzá.
"Nem tudni, a magyar állam összességében mennyit költ örökségvédelemre, és azt sem, hogy kulturális örökségünk mennyivel járul hozzá a nemzeti össztermékhez" - mondta Réthelyi Miklós. Az örökségvédelem nem nélkülözheti az állami finanszírozást, amely részben adókedvezményeken keresztül történhetne, de annak a csatornáit is ki kell dolgozni, hogy a kulturális örökségből gazdasági hasznot hajtó ágazatok hozzájáruljanak a műemlékek fenntartásához. Fontosnak tartotta elmondani, hogy a nemzet kulturális örökségére természetesen nemcsak gazdasági jelentősége, hanem a közösségépítésben betöltött szerepe miatt ki kiemelt figyelmet kell fordítani.
Az ünnepélyes megnyitó résztvevői a kulturális örökség napjairól szólva mindannyian kiemelték a 25 éve Franciaországból induló eseménysorozat összeurópai jellegét. Példaként a megnyitónak otthont adó Andrássy Gyula német nyelvű egyetem rektora, Masák András elmondta: a hétvége során az intézmény Széchenyi István emlékét és a müncheni Oktoberfest hagyományait egyaránt megidézi.
Tamási Judit, a rendezvénysorozatot hazánkban koordináló Kulturális Örökségvédelmi Hivatal megbízott elnöke emlékeztetett arra, hogy a kulturális örökség napjai keretében egyébként is látogatható vagy esetleg máskor a nagyközönség előtt zárt középületek, műemlékek, kulturális szempontból fontos magánházak nyitják meg kapuikat egy hétvégére, általában ingyen.
A rendezvény idei központi témája a 19. század öröksége, ez azonban természetesen nem zárt ki egyetlen jelentkezőt sem - hangsúlyozta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Rövid életű diplomáciai közeledést hozott Izrael és Egyiptom között Camp David
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.