Emlékszoba Amerigo Totnak a budai Várban
2010. szeptember 23. 13:01 MTI
Emlékszobát kap Amerigo Tot (1909-1984) világhírű magyar születésű olasz szobrász Budán, a Várnegyedben található egykori műteremházában; a csütörtöki avató ünnepségen kiállítás is nyílik Magyarországon eddig még nem látott grafikáiból.
Korábban
Az emlékszobát a Táncsics Mihály utca 5. szám alatti ház harmadik emeletén, a kandallós szobában rendezték be a hagyaték gondozója, Cziráki Julianna segítségével - mondta Köster Dániel, az épületben működő Koller Galéria vezetője. Tájékoztatása szerint a belépőket Amerigo Tot magyar és angol nyelvű életrajza fogadja, s a szobában a művész személyes tárgyai, szerszámai, szobrai, fotók, levelek, köztük VI. Pál pápa latinul és angolul írt, Amerigo Totnak szóló karácsonyi üdvözlő sorai láthatók.
A fényképek közül Köster Dániel kiemelte azt a felvételt, amelyen Amerigo Tot a pápával együtt látható, az egykori műteremről készült képet, valamint azt a fotót, amelyen Tot a kandallónak támaszkodva áll. A szobrászművésznek több neves alkotásával, köztük a Csurgói Madonnával is találkozhat a látogató, de másolatban a gödöllői agrártudományi egyetemen található A Mag apoteózisa és a római Szent Péter bazilika magyar kápolnájában őrzött Történelmi ellipszis című domborműve is látható.
Az emlékszobához mintegy fölvezetőként szolgál - október 14-ig - Amerigo Tot grafikai tárlata, amely a művész mintegy 30 rajzát mutatja be, olyan alkotásokat, aktokat, csendéleteket, portrékat, amelyek még nem szerepeltek magyarországi kiállításon - jegyezte meg a galériás. A csütörtöki megnyitón bemutatják Nemes Péter művészettörténész Amerigo Totról készült monográfiáját is, amely magyar mellett angolul is megjelent - tette hozzá Köster Dániel.
Amerigo Tot Tóth Imreként született 1909-ben Fehérvárcsurgón. 1926 és 28 között Budapesten tanult, majd csatlakozott a Bauhaus csoporthoz Németoszágban és Moholy-Nagy László tanítványa lett. 1933-ban megszökött a nácik fogságából és gyalog érkezett Rómába, ahol élete végéig, 1984-ig dolgozott. Első figyelmet keltő munkája a római Termini pályaudvar bejárata fölé készített fríz volt, amely ma is ott van. Életművében klasszikus és absztrakt kompozíciók egyaránt megtalálhatók. Amerigo Tot művészi sokoldalúságát jelzi, hogy 1960 és 1970 között több filmben is szerepet vállalt, így a Keresztapa 2., valamint A legszebb feleség és a Pulp című mozikban is láthatja a közönség.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap