Matematikai képlettel becsülték meg a német tankok számát
2010. október 21. 11:39
A második világháború idején a szövetségesek elismerték Németország tankjainak felsőbbrendűségét. A kérdés már csak az volt, hogy mennyit is gyártanak belőle a nácik.
Korábban
A tengelyhatalmakkal szembenállók kezdetben hagyományos taktikákkal: kémkedéssel, illetve hadifoglyokból kicsikart információkból próbáltak a végére járni a kérdésnek. A szövetségesek így arra jutottak, hogy 1940. júniustól 1942. szeptemberig Németországban havonta átlagosan mintegy 1400 tank jött le a futószalagról. Ez a szám azonban túlzónak bizonyult: Berlin ugyanis „csak” 1200 tankot használt Sztálingrád ostromakor, a nyolc hónapig tartó, kétmillió ember halálával végződő harcok idején.
A szövetségesek így más metódus után néztek, s a választ a sorozatszámokban találták meg. Minden egyes elfogott tank egyedi sorozatszámmal rendelkezett, s így meg tudták állapítani a gyártás sorrendjét, egy matematikai modell segítségével pedig annak gyorsaságát.
Ezekből arra lehetett következtetni, hogy a jelzett időszakban a hírszerzés által becsült 1400 helyett Berlin csak 255 tankot gyártott. A háború után a szövetségesek birtokába került német iratokból pedig kiderült, hogy a Harmadik Birodalom szinte pontosan ennyit, szám szerint 256 harci járművet gyártott havonta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.