Rekordösszegért kelhet el egy Schiele-festmény Bécsben
2010. november 3. 14:46 MTI
Kalapács alá kerül Egon Schiele egyik nagyméretű olajfestménye a bécsi Im Kinsky aukciósházban.
Korábban
Az 1911-ből származó Prozession (Körmenet) című kép becsült ára 3,5-7 millió euró (949 millió - 1,9 milliárd forint) között mozog. A végső ár felülmúlhatja II. Frans Francken Az erények és a bűnök között választásra kényszerülő ember című festményének értékét, amely áprilisban 7,02 millió euróért (1,85 milliárd forint) cserélt gazdát a Dorotheum aukcióján. Ez volt eddig a legmagasabb ár, amelyet egy műtárgy valaha Ausztriában árverésen elért.
A november 9-én kalapács alá kerülő kép Schiele egyméter magas, négyzetalakú festménye, amely feltehetően 1911-ben Cesky Krumlovban készült, jelenleg pedig egy amerikai gyűjtő tulajdonában van. A kép három különböző életkorú nőt ábrázol - a halvány arcú leánytól a meggörnyedt, agg asszonyig.
A kép Schiele harmadik olajfestménye, amelyet az elmúlt években az Im Kinskyben elárvereznek. Az 1917-ből származó Mädchen (Kislány) című festményt 1998-ban akkori rekordáron, 3,56 millió euróért (965,09 millió forintért) adták el. 2005-ben a Cesky Krumlov-i városkép című festmény (1912) 1,233 millió euróért (334,2 millió forintért) cserélt gazdát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap