Veszélyben Bolívia filmes öröksége
2010. november 5. 10:14 BBC News
Szinte lehetetlen feladat elé állítja a bolíviai szakembereket a sokszor épületek pincéiben porosodó filmarchívumok megmentése, amely nem egyszer az értékes mozgóképek megsemmisülésével végződnek.
Korábban
1989-ben egy két tucat filmtekercsből álló kollekciót találtak La Pazban, köztük a spanyol hódítás alatt játszódó, Jose Maria Velasco Maidana által forgatott, egy spanyol konkvisztádor és egy inka hercegnő szerelmének történetét elmesélő némafilmet, a Wara Wara-t. A bolíviai filmszínház örökségének megőrzésére életre hívott magánalapítvány, a Cinemateca Boliviana gyűjteményének egyik leghíresebb darabját a nagyközönség előtt is levetítették.
„Az egyetlen módja, hogy megőrizzük a filmtekercseket, az újságpapírba való csomagolás. Ezzel azonban még korántsem vagyunk kész, mivel az újság ólmot tartalmaz, így pedig károk keletkezhetnek az anyagokban” – mondta el a szervezet aktivistája, Alejandro Villegas. A körülbelül 28 ezer film közül néhányat még csak nem is tudtak megnézni, pénz hiányában az archiválásra szolgáló megfelelő körülmények biztosítása és a katalogizálás továbbra is várat magára. „Sok film haldoklik, sietnünk kell, hogy megmentsük őket” – így Villegas.
Bolívia filmtörténetét ugyan nem lehet összehasonlítani Brazíliáéval vagy Mexikóéval, de számos alkotás – a Vuelve Sebastiana (1953), az Ukamau (1966), a La Nacion Clandestina (1989) és a Cuestion de Fe (1995) – így is sok nemzetközi díjat besöpört.
„Az archiválás egy nagyon drága és nehéz folyamat, a kormánytól pedig nem kapunk segítséget” – panaszolta a Cinemateca Boliviana igazgatója, Mela Marquez, aki egyben reményét fejezte ki, hogy a filmeket egyszer nemzeti örökséggé fogják nyilvánítani, ezzel pedig megnyílik az út a magánadományozások előtt, hogy hazaszállítsák a külföldön tárolt tekercseket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- Diplomácia helyett megszállással válaszoltak a németek a jugoszláv puccsra
- Katonai esély sem volt rá, hogy megakadályozzák a német csapatok bevonulását
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- Kilencszáz nap rémálom – 80 éve ért véget Leningrád ostroma
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került tegnap
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait tegnap
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra tegnap
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának tegnap
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 2024.05.13.