Megkezdődik a Circus Maximus felújítása
2010. november 10. 13:24 MTI
Megkezdik a Róma szívében található Circus Maximus felújítását. Az Il Messaggero című olasz lap szerint a költséges projektet a város 2,5 millió euróval (685,2 millió forinttal) támogatja.
Korábban
A restaurálás Guido Ingrao építész tervei alapján 2011 végére fejeződne be. A felújítást már évek óta tervezték, eddig azonban anyagi okok miatt nem került sor a projekt megvalósítására.
A munkálatok során az aréna anélkül kapja vissza ókori formáját, hogy elveszítené városi park jellegét. A látogatók megtekinthetik, hogy milyen volt a római kocsiversenyek és a gladiátorharcok legnagyobb helyszíne. A Circus mentén futó Via dei Cerchi utat sétálóutcává alakítják.
Jelenleg a nagy kiterjedésű Circus Maximus füves területén alig ismerhetőek fel a korábbi aréna nyomai. A Circus Maximus már régóta nem számít a fontos antik műemlékek közé: hétvégenként elsősorban a kocogók futnak rajta, emellett koncertek és tömegrendezvények helyszíneként is szolgál.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- Már temetésén követelték II. János Pál szentté avatását a hívek
- A Képes Krónika díszmásolatát kapta ajándékba Ferenc pápa
- Magyarországi pápalátogatások
- Prédikálás miatt jelentette fel Husz Jánost az érsek
- A „Hit védelmezője”, VIII. Henrik még Lutherrel is szembeszállt
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- Másodjára szőrcsuha helyett páncélban zarándokolt IV. Henrik a pápához
- Gátlástalan eszközökkel gyűrték le Itáliát a semmitől vissza nem riadó Borgiák
- Szembenézett a katolikus egyház múltbeli tetteivel II. János Pál pápa
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 2024.05.11.
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 2024.05.11.