Digitális régészet Londonban
2010. november 17. 12:17
Londoni szakértők az Európai Internet Hete keretében első alkalommal próbálják meg a világháló feltárását. A programhoz egy érdekes, 15 régi weboldalt bemutató "régészeti" kiállítás is kapcsolódik. Ezek a gondosan kiválogatott szájtok fénykorukban kimagaslóan újat mutattak, de a technika fejlődése során mára elavulttá váltak.
Korábban
A mozgalom atyja Jim Boulton, a Story Worldwide reklámcég igazgatója. Boulton és tanácsosai az elmúlt néhány hónapot olyan weblapok tanulmányozásával töltötték, amelyek fénykorukban hatalmas elismerésnek örvendtek. Ezeket az oldalakat az adott korszakok „modern” számítógépein fogják prezentálni, a mellettük elhelyezett időkapszulákban pedig a kiemelt időszakra jellemző CD-k és játékok lesznek. (Digital Archaeology)
Ez a kutatómunka Boultont régészeti feltárásra emlékeztette: „Nem volt egyszerű helyreállítani ezeket a honlapokat, mert csupán az esetek 80%-ában voltak meg a szükséges kódok. Olyan is előfordult, hogy rendelkeztünk a honlaphoz szükséges kóddal, a tartalom azonban már egy másik szerveren volt. Az ilyen honlapokat nem minden esetben lehet teljesen rekonstruálni.”
Nem Boulton az első, aki szeretné megőrizni a számítógépek történelmét a következő generációk számára. Egy csoport már 2003 óta igyekszik archiválni a szoftvereket, a kaliforniai Informatikatörténeti Múzeum pedig a Szilikon Völgy termékeit gyűjtötte össze.
Edward Jolie, a Mercyhurst College professzora szerint Boulton kiállítása nem csak a technológia fejlődéséről szóló tanulmány, hanem a változás mögött megbúvó embert is vizsgálja: „a régészeket sem csak a technológia fejlődése foglalkoztatja, trendeket határoznak meg a közösségen belül és ezek változását vizsgálják a következő időszakokban. Ez azt is jelenti, hogy nem csak az információszerzés útja változott meg, hanem az elvárásunk is, az információszerzéssel kapcsolatban.”
Boulton véleménye szerint mindegyik honlap folyamatosan fut ki az időből, maximum 5 évig virágozhatnak, de attól kezdve folyamatosan veszítik el a kommunikációban betöltött meghatározó szerepüket. „A mi dolgunk az, hogy ne hagyjuk kicsúszni a kezünkből ezeket a weblapokat” – mondta a reklámcég vezetője.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2014
- Így látta a sajtó Kárpátalja visszafoglalását
- Az embermentő Jane Haining
- Mi történt Kamenyec-Podolszkijban?
- A bundázás egyidős a futballal
- A hét törpe kalandjai Auschwitzban
- A kóser konyha különlegességei
- Hogyan kampányoltak a római politikusok?
- A numerus clausustól a numerus nullusig
- Így temettük el "Kossuth apánkat"
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap