Páratlan éremgyűjteménnyel gazdagodik a Móra-múzeum
2010. november 18. 16:11
A maga nemében egyedülálló, páratlan éremgyűjteménnyel gazdagodik a szegedi Móra Ferenc Múzeum numizmatikai tára.
Korábban
A tavaly elhunyt tekintélyes gyűjtő, Szolláth György 177 darabos éremportré sorozata óvatos becslések szerint is legalább 5 millió forintot ér. A gyűjteményt a múzeum szimbolikus összegért vásárolta meg az özvegytől; a kollekciót a nagyközönség a Kultúrpalota kupolájában tekintheti meg.
Szolláth György a 20. századi magyar emlékéremgyűjtés egyik legjelesebb alakja volt. Több mint ötven éves gyűjtői tevékenysége során hatalmas kollekciót halmozott fel. Gyűjteményének legjelentősebb és legértékesebb része az a 177 darabot számláló éremportré sorozat, amelyet pénteken 10 órától tekinthetnek meg az érdeklődők a Móra-múzeumban.
Szolláth György 2009-ben bekövetkezett halála után özvegye - férje akaratát teljesítendő, és hogy a kiváló anyag egyben tartásával emléket állítson házastársának - a portrésorozatot a szegedi múzeumnak ajánlotta fel. „A 177 érem döntően magyar művészeket ábrázol. Hatvan darab a két világháború között készíttetett, méltán híres Gáti-féle sorozathoz tartozik. Ezen túl még további számos jelentős érem alkotás származik az 1945 előtti időszakból” – mondja Ujszászi Róbert, a Móra Ferenc Múzeum numizmatikusa. A megvásárolt gyűjtemény a legnevesebb magyar éremművészek és szobrászok portréérmeit foglalja magában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Horthy
- A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került az egykori kormányzói család hagyatéka
- A kormányzó hitvese: Horthy Miklósné Purgly Magdolna
- Indiai vadászatok és lenyűgöző britek: Horthy Miklós a világ körül
- A köztársaságból kiábrándult Habsburg-pártiak gyűrűjében választották kormányzóvá Horthy Miklóst
- A nemzetmentőtől a nemzetvesztőig: hányféle Horthy-kép létezik?
- Kard nélkül, a kultúra erejével harcolt Magyarország felvirágoztatásáért Klebelsberg Kunó
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko 09:50
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap