Az Üvegházon innen és túl
2010. november 22. 10:11
2010 nyarán 53 életinterjú készült a magyar cionista ellenállási mozgalom női túlélőivel. A Holokauszt Emlékközpont november 23-a után fokozatosan teszi elérhetővé az elkészült interjúk több mint 80 órás kép- és hanganyagát.
Korábban
Az 1944/45-ös időszakban számos cionista csoport fejtett ki aktív tevékenységet Budapesten zsidó sorstársaik üldözése és nemzetiszocialista megsemmisítő táborokba történő deportálása ellen. Tagjaik túlnyomórészt fiatalok voltak, akik vezetők nélkül, magukra maradva, zsidó nők és férfiak ezreit mentették meg hamisított svájci menlevelekkel a Vadász utca 29. szám alatt található úgynevezett „Üvegházban”. Ezen kívül számos szülő nélkül maradt zsidó kisgyerekre vigyáztak az úgynevezett „gyerekházakban”. Ezeknek a fiataloknak ily módon sikerült megkönnyíteniük a gyerekek életét és sokukat megmenteni. A felszabadulás után többségük Izraelbe vándorolt ki.
Miközben a cionista mozgalom eseménytörténete már nem tabutéma többé, továbbra sem tudunk szinte semmit e hősies tetteket végbevivő fiatal emberek személyes történeteiről, és hogy mi mindent tettek zsidó sorstársaik, mindenekelőtt a gyerekek megmentéséért. Ráadásul a kevés megjelent publikáció főleg a csoportok fiatal férfi vezetőinek hősiességéről szól. Ma azonban már tudjuk, hogy ezek a bátor ellenálló fiatalok több mint felerészben nők voltak – jobban mondva: tizenéves lányok.
A projekt célja, hogy felkutassa és az utókor számára megőrizhesse ezeknek a fiatal nőknek a történeteit, és konkrét hozzájárulásukat a magyarországi ellenállási és mentőakciókhoz. Hallhatunk életútjukról, szerepükről a cionista ellenállási mozgalomban, tevőleges harcukról, konkrét ellenállási és mentőakcióikról valamint az egyes csoportokban - elviekben deklarált - nemek közötti egyenlőség megvalósulásáról , a lányok mindennapi életéről, álmairól, vágyairól és jövőképéről. Ezek nélkül az interjúk nélkül örökre elveszne a magyarországi holokauszt történetéről és a magyar zsidó nők ellenállási harcáról szóló, felbecsülhetetlen értékű tudás.
A személyes emlékek és az abból létrejövő mindeddig „elmeséletlen zsidó női történetek” összegyűjtésének nagy jelentősége van a gender kutatás számára, mivel újabb, fontos adalékokkal szolgálnak a zsidó nők 20. századi, társadalmi szerepét illetően. Az életinterjúk a pedagógiai munkában is kiválóan alkalmazhatók, pozitív példaképül szolgálhatnak a fiatalok újabb nemzedékeinek.
A több mint 80 órás kép- és hanganyag 2010. november 24-től előzetes bejelentkezéssel tekinthető meg a Holokauszt Emlékközpontban. Az érdeklődőket az intézmény honlapján található lista és az interjúalanyokat bemutató rövid életrajz segíti az előzetes tájékozódásban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Maiszúr tigrise sem tudott ellenállni a brit hódításnak Indiában
- Gyakran merített ihletet gyilkossági ügyekből a thriller mestere, Alfred Hitchcock
- Árulás és részegség miatt bukott el az amerikaiak támadása az angol kikötő ellen
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- A brit kormányzat kénytelen volt eleget tenni a zendülő matrózok követeléseinek
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.