Dísztárgyak csontból az őskortól a középkorig
2010. december 2. 10:12
Az emberek és az emberszabásúak már közel egymillió éve használják a csontok bizonyos részeit eszközök előállítására és dísztárgyak készítésére. Alice M. Choyke arheozoológus előadásán arra is fény derül majd, hogy a Kárpát-medencében kik, hogyan és miért készítettek ilyen eszközöket.
Korábban
A Kárpát-medencében a korai neolit időszak mezőgazdasági termelésének tradíciói és szükségletei szigorúan meghatározták a csonteszközök megmunkálását. A neolitikum időszakának végről vannak bizonyítékok speciális kézműves műhelyek létezésére, ilyenek például a speciális szerszámkészletet használó bőr- vagy textilművesek termékei. A helyzet jelentősen megváltozott a fémeszközök megjelenésével; az egyedi agancs tárgyak, mint például a lószerszámok speciális kézművesek által készültek.
A kelta időktől, mivel a társadalom komplexebbé vált, változások történtek a kidolgozásban, megjelent a szervezett munka, a piacok kialakulása, és ezen iparosodás csúcspontja a rómaiak alatt jött el. Ők már a piac igényei szerint készítették ezen dísztárgyakat és eszközöket. A római birodalom végére jellemzőek a kifinomult eszközöket készítő műhelyek és a tömegtermelés.
A középkorban a városi élet újjáéledésével ipari stílusú gyártás figyelhető meg, egyben megélénkültek a kereskedelmi kapcsolatok a nagy manufaktúra központokon kívül is. A csontból készült anyagok városi és vidéki termelése igen differenciáltá vált és egyre inkább a hatékonyabb városi környezetben történő termelés felé tolódott a tendencia.
Időpont: 2010. december 5., 14.00
Előadó: Alice M. Choyke, arheozoológus
Helyszín: Aquincumi Múzeum, III. ker., Szentendrei út 135.
Az előadásra külön jegyet nem kell váltani! A múzeum jegyárai november 1-től:
Felnőtt: 850,-
Diák: 450,-
Családi jegy: 1700,-
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nőtörténet
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Csak az anyasággal válhattak szabad nőkké a szultán ágyasai
- Naponta csodálhatták anyjuk bátorságát Zrínyi Ilona gyermekei
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap