Háromezer éves szobortöredékeket tártak fel Luxorban
2010. december 17. 13:25
Két szobortöredéket tártak fel Luxorban - a háromezer éves műalkotások egyike Hapit, Hórusz isten fiát ábrázolja, míg a másik III. Amenhotep fáraót.
Korábban
A gránitszobrok rutinfeltárások során kerültek napvilágra III. Amenhotep halotti templomának északi részén. Az itt folyó ásatások azt célozzák, hogy feltárják és megőrizzék az utókor számára az épületegyüttest, amely egykoron Egyiptom legnagyobb temploma volt. III. Amenhotep halotti templomának helyét meglehetősen szerencsétlenül választották ki, ugyanis túl közel van a Nílus által áradáskor elöntött területhez. Ily módon a templom alig kétszáz évvel az i.e. 14. századi megépítése után romba dőlt.
Záhi Havvász, az egyiptomi Legfelsőbb Régészeti Tanács főtitkára közlése szerint az első szobortöredék a páviánfejjel ábrázolt Hapi 2,73 méter magas feje. A másik töredék - mindössze két láb. A 30 centiméteres csonk valószínűleg a XVIII. dinasztia fáraója, III. Amenhotep szobrából származik.
Mivel a templomkörzet északi részén rengeteg töredék került eddig elő, Záhi Havvász úgy véli, hogy a terület szobortemetőként szolgálhatott az ókorban. A szobroknak ugyanis rituális szerepük volt, így a sérült darabokat nem semmisítették meg, hanem eltemették a templom mellett. A tervek szerint a feltárások 2027-ig tartanak, majd szabadtéri múzeumot létesítenek a helyszínen.
III. Amenhotep (i.e. 1392-1355) az újbirodalmi XVIII. dinasztia kilencedik fáraója. Harmincnyolc éven át tartó uralkodása alatt Egyiptom hatalma csúcspontját érte el, a birodalomban béke és bőség honolt, virágzott a kereskedelem és a kultúra. Monumentális épületek, köztük a luxori templomkomplexum és a karnaki templomegyüttes jelentős része, valamint szobrok sokasága fémjelzi uralkodását.
Amenhotep nevét még ezer évvel később is a bőséggel, a gazdag terméssel hozták összefüggésbe. III. Amenhotepet Egyiptom trónján az egyistenhitet, a napkoronggal fémjelzett Aton kultuszát bevezető Ehnaton, majd unokája, Tutanhamon követte.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap