Műemlék lett a Beatles zebrája
2010. december 22. 16:45 MTI
Az angol kulturális örökség részévé nyilvánította és műemléki védelem alá helyezte szerdán a brit kormány a londoni Abbey Road stúdió előtt felfestett világhírű zebrát.
Korábban
Az észak-londoni gyalogátkelőből és az utcanévvel azonosult stúdióból a Beatles csinált világmárkát, Abbey Road című, 1969-ben kiadott utolsó előtti albumával, és annak ugyancsak halhatatlan, évtizedek óta külön poszterként is árult "zebrás" borítójával.
Ez az a híres lemezborító, amelynek színes fotóján az együttes tagjai John Lennon vezetésével libasorban átvonulnak a stúdió fehér épülete előtt az utca másik oldalára, a ma is ugyanott meglévő, gondosan karbantartott zebrán. E gyalogátkelő a Londonba látogatók egyik zarándokhelye; gyakran látni, amint fényképezkedő turisták az eredeti fotót utánozva ugyanitt átmasíroznak az árnyas, fasorral szegélyezett úton.
Az Abbey Road-i zebra kultúrtörténeti jelentőségét most a hivatalos műemléki státus megadásával elismerte a brit kormány is. John Penrose turisztikai és örökségügyi államtitkár szerdán bejelentette, hogy az átkelőt a nemzeti örökség részeként felvették a műemlékvédelmi listára. Penrose szerint jóllehet nem kastélyról vagy katedrálisról van szó, de a Beatlesnek köszönhetően ezt a londoni gyalogátkelőt ugyanolyan joggal lehet a kulturális örökség részének tekinteni, mint bármi mást.
Ez az első gyalogátkelőhely a világon, amely műemléki védelmet kap. A brit kormány döntését az angol kulturális örökséget kezelő szervezet, az English Heritage kezdeményezte. Roger Bowdler, az English Heritage műemlék-kijelölő testületének vezetője a BBC-nek azt mondta: az eset "nyilvánvalóan szokatlan", ám ez a zebra nemzetközi hírnevű, és "kulturális vonzereje ma is hatalmas". Bowdler szerint a zebra és az idén szintén műemléki védelem alá helyezett Abbey Road stúdió változatlanul "a világ Beatles-rajongóinak Mekkája".
Dicsérte a kormány döntését Sir Paul McCartney, a Beatles egykori dalszerzője és gitárosa is. "Macca" - aki az 1969 augusztusában készült zebrás fotón mezítláb, kezében cigarettával látható, a sorban harmadikként - szerdán kijelentette: egyébként is remek éve volt, de az Abbey Road zebrájának műemlékké avatása "az igazi hab a tortán".
Az Abbey Road zebráján libasorban átkelő négyesből már csak ketten élnek: a 68 éves Sir Paul és az egykori dobos, a 70 esztendős Ringo Starr. Lennont - aki szintén 70 éves lenne az idén - éppen harminc éve, New York-i lakása előtt egy őrült rajongó lelőtte, George Harrisonnal 2001-ben, 58 évesen rák végzett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap