Kapkodva végezték el a dublini viking városrész ásatását
2011. január 7. 08:58
A titkosítás alól frissen feloldott ír kormányzati dokumentumokból kiderül, hogyan romboltak le a nyolcvanas években egy dublini viking települést.
Korábban
A jegyzék az akkori miniszterelnök, Charles Haughey számára azt tanácsolja, hogy sürgesse meg a Wood Quay-nél folyó ásatásokat, annak érdekében, hogy pontot tegyenek a terület fejlesztése körül kialakult vitára. A városrész egészét érintő munkálatok felgyorsításának másik célja a projekt „eladása” volt az ellenzéknek, akik között Mary Robinsont, Írország korábbi elnökét találjuk. A dokumentumból az is kiderül, hogy a Dublin Corporation, azaz a városi tanács vezető tisztviselői „nem ették meg a csalit”.
Haughey egy meg nem nevezett tisztviselőt kért fel a naprakész információk összegyűjtésére. A tanácsadó 1980 májusában új ásatásokra tett javaslatot ott, ahol még nem rendelték el a fejlesztési tervek végrehajtását. „Lenne benne valami elterelő szándék, ugyanakkor a viking kori Dublin kiásása a műkincsek tekintetében nagy jutalommal járna” – írja az illetékes, aki ezt követően azon élcelődik, hogy miként fogadná az ötletet a Wood Quay-projekt egyik legnagyobb ellenzője, Francis Xaviar Martin ír pap, történész és aktivista.
„Sokkal több előnye származna ebből a Dublin Corporationnak és a kormánynak, ha csatlakozna, mintha várna és behódolna az agitációnak. Úgy gondolom, hogy a hazai és nemzetközi szinten befolyásos politikusokat meg lehet győzni, ha egy ilyen projekt mellé állunk” – írja a tanácsadó, aki szerint valahogyan az ellenzéknek is el lehet adni a kezdeményezést. A miniszterelnöki hivatal jegyzékeiből viszont az derül ki, hogy az ötletet még Sean Haughey, a városrendezés egyik irányítója sem támogatta.
A folyóparti rész fejlesztése ellen indított kampány végül a hamvába holt, a rakpart nagy részét ma a városi tanács irodái foglalják el. A sebtében kiásott viking kori leletek az Ír Nemzeti Múzeum gyűjteményét gazdagítják.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin
- Különutas politikája miatt romlott meg Tito viszonya Moszkvával
- Bunkerország apafigurája, akit minden bűne ellenére mélyen gyászolt népe
- Minden várakozást felülmúlt a Skála kezdeti sikere
- Gumibottal nyomták el a gyertyák lángját Pozsonyban
- Még rendőrök sem tudták megfékezni a tömeget a Corvin Áruház első megnyitóján
- Elrendelői sem tartották be a magyarországi szesztilalmat
- Molotov nem ellenkezett, mikor feleségét a lágerbe küldték
- A kommunizmus áldozataira emlékezünk ma
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05