Hitler-zarándoklat kétezer fontért
2011. január 12. 08:08
Megoszlanak a vélemények a Hitler életének állomásait felölelő luxus-kirándulással kapcsolatban, amelyet egyesek „perverz zarándoklatnak” tartanak.
Korábban
A júniusban induló, nyolc napon át tartó, többek között az 1923-as sörpuccs helyszínét, a Sasfészket és Berlint is érintő túra kétezer fontot kóstál. A zarándoklat brit szervezői – köztük írók és történészek – vallják: tervüket a jó szándék vezérli. Nigel Jones, a Countdown to Valkyrie című könyv szerzője tegnap elmondta: „Komoly történészek vagyunk, komoly múlttal a hátunk mögött”.
A történész sietett leszögezni, hogy minden intézkedést megtettek annak érdekében, hogy elejét vegyék A gonosz arca: a Harmadik Birodalom felemelkedése és bukása címet viselő utazást elöntő neonáci áradatnak. „Hogy biztosra menjünk, minden résztvevőt személyesen hívtunk fel és a kirándulást érintő motivációiról faggattuk” – mondta el Jones.
A zarándoklaton Roger Moorhouse, a Killing Hitler és a Berlin at War című könyv írója is tiszteletét teszi. Mindkét történész előadásokat készül tartani Hitler bunkerjénél, a sachsenhauseni koncentrációs tábornál és a berlini holokauszt emlékműnél.
A felfokozott várakozás nyomán kitört hurráoptimizmusba nem kevés düh és szkepszis vegyül; így van ezzel David Cesarani történész is. „Ebben benne van a feltűnéskeltés veszélye. Ha azokra a helyekre fókuszálunk, amelyek a leginkább köthetők Hitlerhez, akkor ezzel a személyi kultusz kerül előtérbe. A túra egyre inkább perverz zarándoklattá lényegül át” – mondta el.
A szervezők természetesen tisztában vannak azzal, hogy a résztvevők között újságírók is lehetnek; tavaly az olasz napilap, a Corriere della Sera egyik újságírója „csalta lépre” a holokauszttagadó brit történészt, David Irvinget, aki a lengyelországi koncentrációs táborokat érintő tanulmányi kirándulás során Hitlert „nagy embernek”, „nem erkölcstelennek”, a Gestapót pedig „legendásnak” nevezte.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- 17:41
- 17:20
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa 17:05
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05