Eredeti mikrofonokat használtak A király beszéde felvételeihez
2011. február 1. 08:25 MTI
A brit királyi család számára készült eredeti mikrofonokat használták A király beszéde című Oscar-esélyes történelmi filmdráma felvételeihez.
Korábban
A három felbecsülhetetlen értékű történelmi relikviát Peter Cobbin, az Abbey Road Stúdió vezető hangmérnöke pillantotta meg az EMI London melletti, middlesexi archívumában évekkel ezelőtt, és ismét életet lehelt beléjük Alexandre Desplat filmzenéjének stúdiófelvételéhez.
A filmet már leforgatták, mire a hangfelvételekre sor került, így a királyi mikrofonok a filmvásznon nem jelennek meg. "Izgalmas volt tudni, hogy pont azt a mikrofont használjuk, amelyet VI. György király, a film központi alakja. Úgy gondoltam: mennyire kézenfekvő és ösztönző lenne ezeket a mikrofonokat alkalmazni a felvételekhez. A királyi mikrofonok magas színvonalú szakmai tudással készültek. Esztétikailag is gyönyörködtetőek és ikonikusak" - fogalmazott Cobbin.
Az ezüstözött és aranyozott mikrofonokat, amelyek históriája 1923-ra nyúlik vissza, kizárólag a brit uralkodócsalád tagjai használták a néphez intézett beszédeik alkalmával. Ezek előtt állt maga VI. György király is, II. Erzsébet brit uralkodó édesapja, Tom Hooper 12 Oscar-díjra jelölt drámájának főhőse.
A filmből a gyermekkorától dadogással küzdő király és beszédtanára, a Geoffrey Rush alakította autodidakta ausztrál Lionel Logue barátságának története bontakozik ki.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Megújulva, múzeumi kiállítótérként adták át az egykori levéltár épületét Kaposváron
- Hitler legbelső titkait is elárulta a szövetségeseknek korábbi bizalmasa, „Dr. Sedgwick”
- Nemcsak információs küzdelemben, tűzharcban is alulmaradtak a sörpuccs kirobbantói
- Perceken múlt, hogy elkerüljük a második világháborút
- Mondvacsinált „provokációra” válaszul kezdődött el a második világháború
- Mit érhetett volna el valójában a Valkűr-hadművelet sikere?
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap