Bronzkori sziklarajzokat találtak Norvégiában
2011. február 4. 10:51
Szokványos ásatásnak indult, a régészek legnagyobb megdöbbenésére azonban bronzkori sziklarajzok, ún. petroglifák kerültek elő egy hegytetőre épült norvégiai sírból.
Korábban
„Úgy gondoljuk, hogy ezek érdekesek lehetnek az ország történelmi kontextusában” – nyilatkozta Anne Haug projektmenedzser a Nemzeti Történelem és Régészet Tudományos és Technológiai Múzeum archeológusai által felfedezett műalkotásokkal kapcsolatban. A Stjordalnál, Trondheim északi részénél történt ásatásokat egy közeli kavicsbánya terjeszkedése tette szükségessé. A régészek nem tulajdonítottak nagy jelentőséget a helyszínnek, így mindössze három hétben állapították meg a munkálatokra fordítandó időt – akkor még fogalmuk sem volt, hogy a rutinásatások igazi szenzációval kecsegtetnek.
Először kiderült, hogy a síremléket építők egy már létező hegyet használtak kiindulópontként, így időt és energiát spóroltak meg, ráadásul a sír sokkal nagyobb lett. A kutatók a hamvasztásra utaló jelekből azt feltételezték, hogy nem véletlenül esett a választás a hegytetőre. A sírok alatt számos petroglifára bukkantak, köztük nyolc egyetlen talpat ábrázolt, keresztcsíkokkal díszítve, a délre pedig hajó- és csőrrajzok találhatók. A sziklarajzok az ún. dél-skandináviai mezőgazdasági rajzok típusába tartoznak, amelyek az i.e. 1800-500 közötti periódusból származnak, míg a sírok ennél korábbiak, a bronzkor és a vaskor közötti átmeneti időszakból valók.
„Ez egy nagyon különleges felfedezés, nem tudunk arról, hogy ehhez hasonló Trøndelag megyében lenne még valahol” – mondta el Haug. „A sírokat szándékosan építhették a petroglifák fölé, talán egy temetkezési rituálé részeként. A karakterek típusából arra következtettünk, hogy a műalkotások a bronzkorból, az i.e. 1800-500 közötti időszakból származnak. Hogy miért pont talpakat ábrázolnak a rajzok, az egyelőre rejtély. De ha a termékenységi kultusz szemüvegén interpretáljuk a műalkotásokat, akkor azt mondhatjuk, hogy a talpak Istent és hatalmát reprezentálják. Ez azt jelenti, hogy a hely egyszerre jeleníti meg az életet és a halált”- tette hozzá.
Haug szerint ehhez hasonló rajzok találhatók Østlandetben, ahol a bronzkori sírok közelében szintén talpformákat fedeztek fel. Az északi kultúrákban gyakran előfordul, hogy a temetkezési helyek összefonódnak a sziklaművészettel, mint például a világörökség részét képező Bohuslänban. Az egyelőre vita tárgyát képezi, hogy a sírok és a rajzok ideje megegyezik-e, erre a most folyó vizsgálatok adhatnak hamarosan választ – magyarázta Haug.
A tudósok eddig közel egy kilogramm égett csontot találtak, amely egy vagy több személytől származhat, de további radiokarbonos vizsgálatok kellenek ahhoz, hogy meg lehessen állapítani a személy(ek) korát és nemét. „Számos emberi fogat és bordát találtunk, valamint állati eredetű csontok is előkerültek, amely azt feltételezi, hogy azokat az elhunyt személy mellé temették” – így Haug.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Mérgező szivar és fertőző búvárruha is okozhatta volna Castro vesztét
- Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
- A beszéd, amely elindította a hidegháborút
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- 86 ezerszer fordult a Föld körül a Mir űrállomás
- Semmi sem dőlt még el Jaltában Európa felosztásáról
- Három kráter őrzi a tragikusan elhunyt Apollo-1 legénység emlékét a Holdon
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap