Szülővárosában emlékeztek a T-modell magyar atyjára
2011. február 4. 11:31 MTI
Gépészeti kiállítással, koszorúzással és tudományos üléssel emlékeztek születésének százharmincadik évfordulóján a Ford Motor Company egykori főkonstruktőrére, Galamb Józsefre Makón.
Korábban
A világ az első futószalagon gyártott autója, a Ford T-modell atyát, Henry Fordot szinte mindenütt ismerik, Magyarországon és az Egyesült Államokon kívül azonban kevesen tudják, hogy mérnökcsapatát a makói születésű Galamb József vezette – mondta Halmágyi Pál, a József Attila Múzeum igazgatója.
Galamb József 1881. február 3-án született Makón. Szegény polgárcsaládból származott, elemi és polgári iskoláit a Maros-parti városban végezte. Később Szegeden tanult, majd Budapesten az Állami Felsőipariskolában szerzett üzemmérnöki diplomát 1901-ben. Érdeklődését felkeltette a születőben lévő autógyártás, ezért Aradon, a Magyar Automobil Rt.-nél helyezkedett el, majd ösztöndíjjal Németországba, onnan pedig Amerikába utazott. 1905. december 11-én szerződött a detroiti Ford-gyárba. A tervezői tekintélyét megalapozó olcsó tömegautó, a Ford T-modell 1908. október 1-jére készült el. Az egyszerűen kezelhető, megbízható konstrukció és a kedvező ár miatt az autó akkora népszerűségre tett szert, hogy a típust 1927-ig gyártották.
Szintén közreműködésével készült a Fordson-traktor. Nevéhez fűződik a futószalagos gyártás technológiájának kidolgozása, a bolygóműves sebességváltó szabadalma, valamint az első világháború idején a Liberty repülőgépmotor megalkotása is. A sikeres mérnök az Egyesült Államokból is tartotta a kapcsolatot rokonaival, 1922-ben két itthon maradt testvérével létrehozta a makói Ford-lerakatot, ahol gépkocsik mellett Fordson traktorokat és alkatrészeket árultak egészen 1944-ig – közölte a múzeumigazgató.
Galamb József 1937-ben a Ford gyár főkonstruktőre lett, öt évvel később egy szívrohamból felépülve nyugállományba vonult. A Makóról indult mérnök 1955. december 4-én hunyt el Detroitban.
A József Attila Múzeumban látható egy 1919-es gyártású felújított négyszemélyes, nyitott Ford T Touring. Az érdeklődők beleolvashatnak Galamb József elemi és polgári iskolai bizonyítványaiba, a jubileum alkalmából a mérnök nevét viselő szakképző iskola aulájában a Ford gyár egykori termékeit makettek segítségével bemutató gépészeti kiállítás nyílt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap