Rembrandt rézkarcai Weimarban
2011. február 27. 09:53 MTI
Rembrandt 71 rézkarcát mutatja be a Klasszika Alapítvány Weimar, amelynek grafikai gyűjteményében található a holland művész 321 ismert rézkarcának több mint kétharmada.
Korábban
A kiállítást május 8-ig látogathatják az érdeklődők a weimari Schiller Múzeumban, a barokk művész hat eredeti - most először látható - rajzát viszont biztonsági okokból csak az első két hétben lehet megtekinteni.
Rézkarcok készítésében Rembrandt (1606-1669) hasonlóan termékeny, sokoldalú és kiemelkedő alkotó volt, mint festőként. Munkái a mai napig sok művészt inspirálnak. A kiállított rézkarcok közül az egyik legjelentősebb az 1635-ben készült A három kereszt című kompozíció, amelyet technikai tudása csúcspontjaként tartanak számon a szakértők. Rembrandt előszeretettel készített ó-és újszövetségi jeleneteket, dolgozott fel antik és mitológiai témákat, ábrázolt szenteket, készített portrékat és önportrékat is.
A gyűjteményt a Rembrandt Research Projecttel együttműködve először dolgozták fel tudományos részletességgel. Eközben megállapították, hogy a weimari művek nagy része Rembrandt korából származó értékes másolat. A kiállításon német művészeknek az 1800-as évekből származó művei is láthatók, így mutatva be Rembrandt hatását a következő generációk festőire.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.