Hivatalosan is elkezdődött a Gödöllői Barokk Év
2011. március 6. 13:51 MTI
Bélyegkibocsátással, kiállításmegnyitóval és szoborátadással megkezdődött a barokk jegyében zajló, december elejéig tartó rendezvénysorozat Gödöllőn. A szombati megnyitóra felszolgálták a Mária Terézia és Gróf Grassalkovich Antal tiszteletére alkotott két különleges tortát is.
Korábban
A mintegy harminc rendezvényt felsorakoztató Barokk Év Gróf Grassalkovich Antal születésnapján indult útjára. A hivatalos megnyitó első eseményeként Schmidt Pál, a Magyar Posta vezérigazgatója és Gémesi György, Gödöllő polgármestere mutatta be, majd ünnepélyesen első napi bélyegzéssel látta el a posta erre az alkalomra kibocsátott, a Gödöllői Királyi Kastélyt ábrázoló bélyeget, amely hamarosan forgalomba kerül. A bemutatón Schmidt Pál díszes, lepecsételt levelet „kézbesített” mások mellett Gönczi Tibornak, a Gödöllői Királyi Kastélyt üzemeltető kft. ügyvezető igazgatójának és Gémesi Györgynek.
A Barokk Év programját és célját ismertetve Gémesi György elmondta: a város számára Grassalkovich Antal volt az nagyszerű előd, aki nélkül nem létezne a barokk Gödöllő. 2011 több szempontból is alkalmas volt arra, hogy tematikus szálra fűzzék fel és ismertessék meg a város kulturális értékeit – mutatott rá a polgármester -, ez az alkalom pedig a nagyszerű magyar főúr halálának kétszáznegyvenedik és Mária Terézia gödöllői látogatásának kétszázhatvanadik évfordulója volt. Gémesi György arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyar uniós elnökség fél éve alatt a város megmutathatja magát, „ezzel a marketingértékkel azonban a jövőben is tudni kell sáfárkodni”.
A barokk év nyitányának legédesebb pillanatát minden bizonnyal Szoljár Csaba szolgáltatta, aki nemcsak bemutatta, de meg is kóstoltatta Mária Teréziát és Grassalkovich Antalt, pontosabban a róluk elnevezett két desszertkölteményt. A Solier cukrásza a két különleges tortával kapcsolatban elárulta, hosszas kutatásokra volt szükség, hogy hitelesen tudják megalkotni a két előkelőség tortáját: „Mivel a császárnő a gyümölcsös, mézes mandulás édességet kedvelte, az ő süteményét ezek, valamint a muskotályos borhabkrém uralják, míg a grófot a fűszeres-mézes alapra helyezett marcipános-csokoládés finomság képviseli.”
A szombati rendezvénysorozat keretében nyílt meg a „Birodalmam alatt...” című kiállítás is, amelynek kapcsán Merva Mária, a Gödöllői Városi Múzeum igazgatója kiemelte: a barokk egyet jelent Grassalkovich Antallal, „hiszen minden, ami Gödöllőn barokk, neki köszönhető”, Kósa László akadémikus pedig arra emlékezett megnyitójában, hogy Grassalkovich Antal, mint sokan mások ebben a korban, alulról indulva futott be nagy karriert, s a főnemes valóban birodalmat teremtett.
Szombaton adták át ünnepélyesen a már korábban Gödöllőre érkezett, és a királyi kastély újjászületett parkjában felállított egészalakos Mária Terézia szobrot is. A „hazaérkezett”, egykor a Millenniumi Emlékművet díszítő szobrot Zsigmond Attila, a műalkotást kezelő Budapest Galéria főigazgatója adta át tartós letétbe Gödöllőnek és a kastélynak. Az ünnepélyes aktuson jelen volt és kastély-bélyeggel ellátott díszlevelet kapott többek között a család képviseletében részt vevő Habsburg György, Révész T. Mihály, a kastélyt üzemeltető kft. korábbi ügyvezető igazgatója, Adalbert Bicserdy, az Osztrák Köztársaság tanácsosa és konzulja, Pécsi Ildikó Kossuth-díjas színészművész, a város díszpolgára, Illyés Antal, a szobor restaurátora, valamint a szobor alkotójának, Zala Györgynek a leszármazottja is.
A megnyitó programsorozatát este, a kastély dísztermében hangverseny zárja, amelyen a barokk kor zenei világát idézik fel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2018
- Géza fejedelem helyett felesége, Sarolt irányíthatta az országot
- A pornokrácia évtizedei Rómában – ki is volt az „igazi nőpápa”?
- A kormányzóné, Purgly Magdolna útja Sofronyától Estorilig
- Pergőtüzek krónikája
- Kormányzóné, anyakirálynő, hercegi nagymama - Szilágyi Erzsébet élete
- Péter Gábor, a „szovjet ügynök”
- Hét híres kutya a történelemből
- Verne valóra vált víziói
- Erzsébet királyné anyasága
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost 19:05
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05