Kémműholdakkal vizslatják az ősi romokat
2011. április 27. 12:43
A műholdfelvételek korai jelzőrendszerként való használatával megelőzhető a világörökségi helyek teljes pusztulása, de ez még nem jelenti azt, hogy a "hagyományos" régészetre már nem lenne szükség, az archeológusok szaktudása ugyanis továbbra is elengedhetetlen.
Korábban
„Rendkívül vonzó, hogy az űrből távoli struktúrákat tudunk feltérképezni” – mondta el Elizabeth Stone, a Stony Brook Egyetem archeológusa az Amerikai Régésztársaság sacramentói találkozóján. „Teljes, korábban még nem látott épületek tűnnek fel” – tette hozzá a kutatónő, aki a mezopotámiai Kis városának i.e. 3000 körüli képén keresztül mutatta be felfedezéseit.
Márciusban a Global Heritage Fund a Google Földdel és a DigitalGlobe-bal karöltve elindította a Global Heritage Network című projektet, amelynek célja: felhívni a figyelmet egyes veszélyeztetett régészeti lelőhelyek áldatlan állapotára. Ennek köszönhetően a régészek akár karosszékükből láthatják, hogy melyek azok a területek, ahol műkincstolvajok, környezeti katasztrófák vagy más csapások fenyegetik a műemlékeket.
„Néhány régészeti lelőhelyet szemétlerakóként kezelnek” – nyilatkozta Jeff Morgan, a Global Heritage Fund igazgatója. A nonprofit szervezet célja, hogy megvédje a világörökségi helyeket, amelyek száma mára elérte a kilencszázat. „Az a célunk, hogy egy világméretű hálózatot építsünk ki” – tette hozzá Morgan. Online ma már bárki felfedezheti ezeket a helyeket, nézhet videókat és filmeket.
A DigitalGlobe a projekt elindulását mintegy hatszáz helyről készített felvétellel segítette; ezek mindegyikét ma már rendszeresen frissítik. „Ideális esetben a legveszélyeztetettebb helyeket frissítik a leggyakrabban” – mondta el Morgan, példaként hozva fel Úr városát, amelyben Szaddam Huszein idején a helyreállítási munkálatok során keletkeztek komoly károk, vagy a kambodzsai Banteay Chhmar templomát, amelynek szobrait már évtizedek óta fosztogatják.
„A régészeti lelőhelyek ellenőrzése és a változások iránti igény pontosan megfelel annak, amit vevőink kérnek tőlünk” – nyilatkozta Chuck Herring, a DigitalGlobe munkatársa. A magán kémműholdak számának növekedésével – ha az időjárás is úgy akarja – a hálózat naponta kaphat tájékoztatást a területek állapotáról. „A szakemberek nagyon jól ismerik a helyeket, s rendkívül gyorsan képesek a változásokat elősegíteni” – tette hozzá.
A rablások mellett a szakemberek további problémákkal is kénytelenek együtt élni: a fejlesztések – kezdve a farmerek romboló tevékenységétől, hogy a turisták autóinak parkolóhelyeket tudjanak létesíteni – számos területet fenyegetnek, de a természeti katasztrófák is komoly károkat tudnak okozni – tavaly például egy hurrikán olyan fákat csavart ki, amelyek egy fontos maja települést tartottak egyben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyiptom
- Eltörölte az utókor Ehnaton vallási forradalmát
- Megtalálták II. Ramszesz fáraó szobrát
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- A Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült az arab államok egyesítésére törekvő Nászer elnök
- Előnyei mellett súlyos károkat is okozott a hatalmas Asszuáni-gát
- Fáraók neve vezette sikerre a hieroglifák megfejtőjét, Jean-François Champolliont
- Túlvilági tippekkel és trükkökkel látta el olvasóit az egyiptomi Halottak Könyve
- A törökök „hitehagyása” hozta létre az Egyiptomban máig meghatározó Muszlim Testvériséget
- Hat évnyi eredménytelen kutatás után ütötte meg a főnyereményt Howard Carter
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap