Asszonysorsok a Rákóczi-szabadságharcban
2011. május 2. 14:16 MTI
"Fáj a lelkem nagy nyomorúságokon" - Asszonysorsok a Rákóczi-szabadságharcban címmel konferenciát tartanak, és "Egy puszta házban, üres kamrában " - Károlyi Sándorné és a kuruc világ címmel kamaratárlat nyílik pénteken a Magyar Országos Levéltárban Budapesten.
Korábban
Trostovszky Gabriella főigazgató-helyettes, a levéltári nőprogram ötletgazdája elmondta, hogy a "nő" idei tervükben szerepel, és az Európai Unió is nagy jelentőségűnek tartja ezt a témát. Azért választották Barkóczy Krisztina személyének és életének bemutatását, mert férje, Károlyi Sándor "vad" labanc volt a Rákóczi-szabadságharc kezdetén, a dokumentumokból azonban az derült ki, hogy felesége hatására, rábeszélésére átállt Rákóczi oldalára.
A konferencia előadásai azt kutatják, mi volt a szerepe Szalay Barkóczy Krisztinának Károlyi Sándor életében. Erről például Kovács Ágnes történész Remények és kétségek között címmel értekezik. Barkóczy Krisztina, a bátor asszony a háború miatt egyedül igazgatta a szatmári birtokot, gazdálkodott, vezette a háztartást, nevelte a gyerekeket. A férjével folytatott levélváltásokból rekonstruálható, hogy merre járt a férfi, küldte neki az élelmet és a tiszta ruhát, közben pedig beszámolt férjének mindarról, ami otthon történt - mondta Trostovszky Gabriella.
A konferenciához kapcsolódó tárlatra a Magyar Nemzeti Galéria kölcsönadta a Károlyi család egyik tagjának, Károlyi Klárának a portréját, amelyen a hölgy 18. századi díszöltözékben látható. Ezt a ruhát elkészítette Náray Tamás dizájner, és az öltözék látható lesz a kiállításon csakúgy, mint egy 18. századi férfi öltözék, míg a Magyar Nemzeti Múzeum korabeli cipőt, legyezőt, pártát, hímzéseket adott kölcsön.
Laczlavik György főlevéltáros, a Károlyi levéltár gondozója jóvoltából a tárlat dokumentumaiból nyomon követhető, hogy a köznemesi Károlyi Sándor labancból hogyan lett Rákóczi seregének katonája, hova jutott a feleség, Barkóczy Krisztina támogatásával. Levelek, a csatákban résztvevő férj utazásának helyszínei, a birtok gazdálkodásáról vezetett napló, a korabeli gyermekszülés, valamint a gyógyítás dokumentumai sorakoznak a tárlókban. Látható a kiállításon a férj, Károlyi Sándor és a feleség, Barkóczy Krisztina kettős családfája is - melyet idén restauráltattak -, néhány irattartó és festett láda.
A kiállítás az országos levéltárban egész évben nyitva lesz és látogatása ingyenes.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rendszerváltás
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- Egy küzdelmes élet Magyarországért: 30 éve hunyt el Antall József
- Konfliktusok és érdekellentétek között vezette le a rendszerváltást Antall József
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában
- Visszavonulót fújt Antall József kormánya a taxisblokád nyomása alatt
- A szarajevói filmfesztivál fő versenyében indul a Libertate '89 – Nagyszeben című alkotás
- Történészként és politikusként is maradandót alkotott Szabad György
- Nagy Imréék újratemetésén a kommunista rendszer is sírba szállt
- Katonai erővel sem tudta megakadályozni a litván függetlenséget Moszkva
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap