Ezer éven át lakott lehetett a skóciai Nybster
2011. május 5. 12:34 BBC News
A régészeti leletekben gazdag észak-skóciai település maradványait feltáró csapat szerint a hely ezer éven át lakott lehetett.
Korábban
A skóciai Caithness térségében fekvő Nybsterben az ásatások során olyan falakat találtak, melyeknek létrejöttét egyelőre i. e. 700 és 500 közé keltezik. Egyéb bizonyítékok utalnak a lehetséges pikt és kora-középkori jelenlétre is, ám Andy Herald régész szerint még további vizsgálatok szükségesek a leletek korának megerősítéséhez. A feltárást végző csapat szeretné egyértelműen kideríteni, hogy mi található a Nybster alatti rétegben, feltételezésük szerint a települést a vaskor előtti időszaktól kezdve ezer éven át változó összetételű közösségek lakták, és erre utalhat a fal megléte is.
A hely jellegzetessége a brochnak is nevezett kötőanyag nélküli kőépület, amelyből sok található Skócia északi területein. Caithness térségében több van ebből, mint bárhol máshol Skóciában.
A területen először Sir Francis Tress végzett ásatásokat a 19. század elején; feltárásai során nyárilúd, vadkan, óriásalka, és farkas maradványokat talált. Most több érdekes lelet is előkerült, ezek egyike egy gyertyaszén karkötő darab, ami a Nybster és a Skót-Felföld többi része között fennálló kereskedelmi kapcsolatokat bizonyítja, mert a legközelebbi gyertyaszén lelőhely a nyolcvan kilométerre található sutherlandi Brorában található.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.