Megvédte édesapja egy vitatott kijelentését Karl Habsburg
2011. július 11. 17:25 MTI
Megvédte apjának, a június 4-én elhunyt Habsburg Ottónak az osztrák történelemről tett egy vitatott kijelentését legidősebb fia, Karl egy osztrák interjúban.
A Kurier című napilap vasárnapi számában közölt interjúban Karl Habsburg kijelentette, "egyáltalán nem" tartja "történelmi hibának", hogy apja 2008-ban egy II. világháborús megemlékezésen azt mondta: egyetlen európai ország sem mondhatja el több joggal magáról, hogy áldozat volt, mint Ausztria.
Az 1938. márciusi Anschluss - Ausztriának a náci Németországhoz csatolása - évfordulóján mondott szavai Ausztriában vitát váltottak ki, mert máig megoszlanak a nézetek arról, hogy mennyiben volt Ausztria áldozata, illetve mennyiben aktív részese az eseményeknek. Habsburg Ottó a parlamenti megemlékezésen arról is beszélt, hogy "botrányosnak" tartja az Ausztria "áldozat vagy társtettes voltáról" szóló vitát.
"Kortársaktól soha nem is hallottam ezt a vádat, csak olyanoktól, akik nem élték át az akkori időket. Apám sok olyan emberrel találkozott, akik készek voltak meghalni Ausztriáért, megvédeni magukat, egyszerűen azért, hogy Ausztria fennmaradjon" - mondta Karl Habsburg az interjúban. "De ő ennél sokkal többet értett alatta. Azt, hogy volt sok osztrák, akik bűnrészessé váltak, soha nem tagadta, de ilyenek gyakorlatilag minden országban voltak" - tette hozzá.
A múlt hétfőn 98 éves korában elhunyt Habsburg Ottó, az utolsó magyar király IV. Károly (I. Károly osztrák császár) legidősebb fia, az 1950-es évektől az európai integrációért fellépő politikus és az osztrák állam viszonya még az 1960-as években is ellentmondásos volt. Az egykori trónörökös 1961-ben hivatalos nyilatkozatban mondott le a család ausztriai örökösödési jogáról, és ismerte el a trón- és vagyonfosztást kimondó 1919-es "Habsburg-törvény" hatályát, hogy visszatérhessen az országba. A nyilatkozat joghatásáról ezután éveken át vita folyt Ausztriában, így Habsburg Ottó csak 1966-ban utazhatott be Ausztriába, s akkor is tüntetések fogadták. Az állam és a Habsburgok viszonya az azóta eltelt évtizedekben rendeződött.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.