Előkerültek a legöregebb amerikaiak
2002. december 4. 12:16
a
hosszú és keskeny |
A most datált lelet Amerika őslakóinál idősebb, és a koponya formája is eltérő: hosszú és keskeny. Eddigi ismereteink alapján úgy tűnt, az indiánok voltak az elsők, akik Ázsiából, a földnyelven keresztül érkeztek az amerikai kontinensre. Az eddig vizsgált legkorábbi emberi maradványok 12 ezer évesek, a koponyáik mind rövid és széles formájúak. Igaz, emberi maradványok nélkül Chilében találtak már 14500 éves háztartási eszközöket is. Mindez arra vall, hogy az emberiség két hullámban lepte el Mexikót. Valamint hogy a keskeny és hosszú fejűek rassza valószínűleg még az indiánok előtt élt Észak-Amerikában. Dr. Gonzalez a BBC-nek elmondta: "Úgy gondoljuk, hogy az idősebb rassz a mai Japán területéről, a Csendes-óceán és a kaliforniai part felől érkezhetett. Mexikó minden jel szerint az Amerikában elterjedt népek találkozóhelye volt.”
Dr. Gonzalez - aki a mexikói kormányzat és egy angol kutatóintézet (Natural Environment Research Council) három éves ösztöndíjával folytatja a kutatást - elmondta: "Következő feladatunk a kaliforniai Baha félszigeten talált maradványok DNS vizsgálata lesz, hogy kiderüljön, van-e kapcsolat a leletek között. A mostani kormeghatározás jelentős felfedezés, de egyelőre több kérdést állít elénk, mint amennyit megválaszol.”
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap