Dokumentumfilm készült a Nyolcakról
2011. július 25. 14:31 MTI
A Nyolcak csoporttá szerveződésének előzményeibe, kiállításaik történetébe, az alkotókat körüllengő pezsgő szellemi életbe és a bohémtanyák világába is bepillantást enged a Szépművészeti Múzeum megbízásából készült, A Nyolcak nyomában című dokumentumfilm, amelyet kedden mutatnak be Budapesten.
Korábban
Májusban nyílt meg a Szépművészeti Nyolcak című kiállítása, hogy a nagyközönséggel is megismertesse a századelő magyar festészetének európai integrációját leginkább meghatározó, progresszív magyar művészcsoport történetét.
A Nyolcak tagjai (Berény Róbert, Czigány Dezső, Czóbel Béla, Kernstok Károly, Márffy Ödön, Orbán Dezső, Pór Bertalan és Tihanyi Lajos) a 20. század első évtizede körül, főként a francia modern festészettől inspirálva hozták létre művészeti csoportjukat. A Nyolcak rövid fennállásának időszakában az irodalom, a zene és a képzőművészet legjobbjai találtak egymásra, szellemi szövetségesük volt többek között Ady és Bartók is.
A szeptember 12-ig látogatható kiállítás közönsége jelenleg is láthat egy 13 perces kisfilmet, de az alkotók már korábban úgy gondolták, hogy a művészcsoport története egész filmet kíván - mondta Szalay Péter rendező. A 61 perces, HD formátumban, angol felirattal elkészített film számos bohém történet mellett feleleveníti többek közt, miként fosztották meg Tihanyit bajuszától, hogyan került elő Czóbel képe Párizsban és mi lett Kernstok nyergesújfalui villájával.
Az oknyomozó-ismeretterjesztő dokumentumfilm alkotói (Szalay Péter mellett Nagy Ernő operatőr, Barki Gergely és Schilling Sára művészettörténészek, valamint további felkért szakértők, mint Passuth Krisztina, Rockenbauer Zoltán és Molnos Péter) végigjárva a Nyolcakhoz köthető legfontosabb helyszíneket több olyan adatra, dokumentumra, sőt műtárgyra bukkantak nyomozásuk során, amelyek eddig ismeretlenek voltak a kutatók előtt. A stáb a művészcsoport tevékenységének legfontosabb színterein, Párizsban, Nyergesújfalun, Körtvélyesen és számos budapesti helyszínen forgatott. A kor légkörének megidézését archív rádiós interjúk, korabeli mozgóképek és számos fennmaradt dokumentum teszi hitelessé.
A Szépművészeti megbízásából készült alkotást kedden este mutatják be a múzeum Dór Piramisában kialakított moziteremben. A bemutatót kerekasztal-beszélgetés követi a múzeum igazgatója, Baán László, valamint Barki Gergely, Schilling Sára és Szalay Péter részvételével. A beszélgetést Szücs György, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgató-helyettese vezeti, díszvendégként Peter Vergót, az Essexi Egyetem Művészettörténet Tanszékének professzorát hívták meg. Mint a Szépművészeti Múzeum közölte, a bemutatót követően a film a Nyolcak című kiállításon tekinthető meg, illetve a DVD-n is megvásárolható lesz a múzeumi boltban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Szovjetunió
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Lenin születésnapjának évfordulójához időzítették a Szojuz–10 űrhajó első repülését
- A németeket vádolta meg a Szovjetunió a katyńi események után
- Az autogramkérők ostromát is ki kellett állnia Gagarinnak
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Fel akarták gyújtani a nyilasok a visszaadott 48-as honvédzászlókat
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap