2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Kiállítás a ceglédi útépítésen előkerült régészeti leletekből

2011. július 28. 12:43 MTI

A 4-es számú főút Abonyt és Ceglédet elkerülő szakaszának építése során előkerült leletanyagból látható válogatás a ceglédi Kossuth Múzeumban.

Az Évezredek útján című kamara kiállításon mutatják be a megyei múzeumigazgatóság Studia Comitatensia című sorozatának legújabb kötetét is, amely a környéken végzett feltárások tudományos összefoglalója - mondta Rajna András, a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságának régészeti igazgatóhelyettese. A 4-es számú főút Ceglédet és Abonyt elkerülő szakaszán és a térségben végzett ásatásokon számos korszakból kerültek elő régészeti maradványok, az újkőkortól egészen a középkorig.

Az ásatások azért is kiemelkedő jelentőségűek a hazai régészettudomány szempontjából, mert olyan korszakokból is találtak itt emlékeket, amelyek korábban teljesen ismeretlenek voltak vagy nagyon kevés információ volt róluk – hangsúlyozta a megyei múzeumigazgatóság munkatársa. Mint kifejtette, a Duna-Tisza köze a régészeti kutatás számára fehér folt volt, és a tudományos gondolkodásban elterjedt, hogy a Duna és a Tisza egyfajta választóvonal; ezt igazolta, hogy a kettő közötti területről nem kerültek elő leleltek.

A 4-es főút korábbi munkálatai során előbukkant új leletek azonban megmutatták, hogy ez egyfajta kevert zóna volt, amelyet folyamatosan laktak az őskortól: az itt élők földet műveltek, állatot tartottak. A nyolc évvel ezelőtt indult kutatások nyomán számos jelentős régészeti eredmény született. A feltárásoknak köszönhető az Abony melletti hétezer éves újkőkori falu, ahol sikerült feltárni a település kapujának számos részletét és a szomszédságában található úgynevezett bajelhárító gödröt. További jelentős lelet az Árpád-kori Cegléd határában működő "ipari méretű" vaskohó, a Cegléd közelében talált tatárjáráskori ház, lakóinak tragikus történetével vagy az Abony közeli karámrészlet, amely a későközépkorban itt élő pásztornépek hagyatéka.

A kiállítás a ceglédi múzeum régi adósságát is igyekszik törleszteni: az 1970-es években Jászkarajenőn előkerült szarmatakori csontfaragványok leletegyüttese is megtekinthető. "A művészi értékkel bíró dísztárgyak, állat- és emberalakok gyűjteménye a maga nemében szenzációs: nagyon kevés ilyen minőségű és szépségű faragvány található ekkora tömegben" – emelte ki Rajna András. Hozzátette, hogy a leletegyüttes teljes formában történő tudományos feldolgozása is most jelenik meg először a megyei múzeumigazgatóság új kötetében. A tárlat október 1-jéig látható.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár