Hatalmas aranykincset hoztak a felszínre Namíbia partjainál
2011. augusztus 22. 08:06 MTI
Majdnem két évvel a felfedezését követően sikerült a felszínre hozni azt a 16. századi portugál hajóroncsot, amely vagyont érő arany- és műtárgyrakományával együtt mintegy 500 évig pihent a namíbiai Oranjemund város partjainak közelében.
Korábban
A roncsot még 2008 áprilisában fedezte fel a Namdeb állami gyémántbánya-társaság egyik munkása. A nemzetközi régészekből és környezetvédőkből álló csapat összesen 2266 arany- és ezüstérmét hozott felszínre az Atlanti-óceán mélyén fekvő hullámsírból. A nemzetközi tengerjogi törvények szerint a roncs és a benne lévő kincsek azt az országot illetik, ahol megtalálták őket, így a nagyrészt portugál és spanyol aranyérmék most már a namíbiai fővárosban lévő nemzeti bank széfjében lapulnak.
A kiemelési munkálatokat irányító Webber Ndoro elmondása szerint a felszínre hozott 21 kilogrammnyi arany az utóbbi időkben világszerte előkerült elveszett kincsek legértékesebbjei közé tartozik. Az érmék mellett további értékes műtárgyakat, köztük fémrudakat, elefántagyarakat, ágyúkat és navigációs eszközöket is rejtett a Portugáliából Ázsia felé tartó hajó rakománya.
Ndoro szerint már megkezdték a kimentett műtárgyak hosszú és nehézkes konzerválását. A helyi kormány illetékeseinek bejelentése szerint Oranjemund egyik öreg erőművét múzeummá fogják alakítani, hogy a nagyközönség is megcsodálhassa a több százéves különleges műtárgyakat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap