A vádlott halála miatt megszüntetik a Képíró Sándor elleni büntetőpert
2011. szeptember 5. 09:10 MTI
Törvény mondja ki, hogy a vádlott halála után az ellene folyó eljárást meg kell szüntetni, ezzel véget érhet a 98 éves korában elhunyt, háborús bűntettel vádolt volt csendőr százados, Képíró Sándor elleni büntetőper.
Korábban
Képíró Sándor halála miatt megszűnik a háborús bűntett vádjával indult büntetőper - közölte a Fővárosi Bíróság büntető kollégiumának vezetője az MTI-vel. A bíróság július közepén kihirdetett elsőfokú ítélete bizonyítottság hiányában felmentette Képírót, ez ellen fellebbezett az ügyész bűnösség megállapítása érdekében, a védelem pedig azért, hogy bűncselekmény hiányában mondják ki a felmentést - mondta Frech Ágnes.
A volt csendőr százados szombaton hunyt el. A 98 éves férfi, aki az ügyészség szerint járőrparancsnokként közreműködött az 1942. januári újvidéki vérengzésben, ártatlan civilek törvénytelen kivégzésében, már az elsőfokú büntetőper idején súlyos beteg volt. Az ítélethirdetés is két napon át tartott az idős férfi rossz egészségi állapota miatt, Képírót már a kórházból szállították a bíróság épületébe. Képíró az eljárás során mindvégig tagadta bűnösségét.
A törvény kötelező rendelkezése szerint a vádlott halála után az ellene folyó eljárást meg kell szüntetni - közölte Frech Ágnes. A Képíró-ügyben az írásba foglalt elsőfokú ítéletet felterjesztik a fellebbviteli főügyészségnek, amely minden bizonnyal az eljárás megszüntetésére tesz majd indítványt a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtáblának. A vádlott halála esetén a táblának már arra sincs lehetősége, hogy érdemben vizsgálja a fellebbezéseket, állást foglaljon az azokban található érvelésekről - fűzte hozzá az FB kollégiumvezetője, aki elmondta azt is, hogy az elsőfokú ítéletet az FB eljuttatja a Külügyminisztériumnak, ugyanis a szerb hatóságok meg kívánják azt ismerni.
A náci háborús bűnösök után kutató Simon Wiesenthal Központ 2006 szeptemberében jelentette be, hogy Képíró Sándor személyében feltételezett háborús bűnöst találtak Magyarországon. Képíró Sándor a háború után évtizedekig Argentínában élt, 1996-ban tért vissza Magyarországra. Annak idején két per is zajlott ellene: 1944-ben tíz évre ítélték a Magyar Hadsereghez való hűtlensége és rossz hírnév keltése miatt (ezt az ítéletet a német megszállás után érvénytelenítették), majd 1946-ban a népbíróság 14 évre ítélte háborús bűnök miatt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.