Kétszáz műtárgy a Képcsarnok aukcióján
2011. szeptember 13. 16:06 MTI
Új helyszínen, a Magyar Alkotók Házában rendezi meg a Képcsarnok szombati aukcióját, amelyen kétszáz műtárgyat, köztük festményeket, rajzokat, kisplasztikákat, plaketteket kínálnak eladásra.
Korábban
A Képcsarnok-aukciók egyik sztárjának, Váli Dezsőnek két festményét is kínálják: a sokszor kiállított 1974-es Végül is mindegy című olajképet 300 ezer forintért, az Induló című farostlemezt 200 ezerért. Vojnich Erzsébettől egy 1980 körüli vászonra lehet licitálni 150 ezer forinttól. A jellegzetes groteszk szobrok és festmények mesterétől, Tóth Ernőtől egy bronz kisplasztikát ugyanennyiért lehet megvenni, míg egy másik kis szobra, a Teve páviánnal 70 ezer, egy festménye pedig 35 ezer forintról indul.
Demény Miklós kompozícióit szereti a közönség, most két, a 60-as évekből való konstruktív vászna szerepel az aukción 70-70 ezer forintos induló árral. Bizonyára versenybe szállnak a gyűjtők Gerzson Pál csendéleteiért és tájképéért. Különös hangulatot áraszt Bartha László 1974-ben festett nagyméretű vászna, A gyimesi csángóknál II. Figyelemre méltó Szentgyörgyi Kornél mozaik terve és konstruktív csendélete is.
Kránitz Margit bohócos képe a számos külföldi gyűjteményben őrzött, a népmesék és a cirkusz ihlette sorozatának látványos darabja, kikiáltási ára 120 ezer forint. Ugyanennyiről indul Pleidell János 1967-es olajképe is.
A grafikai anyagból Gross Arnold és Szabó Vladimír rézkarca, Ilosvai Varga István szénrajza, Maracskó Gabriella szén és tusrajza emelkedik ki. Szász Endre tizenhat egyedi grafikáját egy tételbe vonták és 100 ezer forintért kínálják. A plasztikák közül kiemelkedik egy ef Zámbó István által jegyzett kisméretű bronz akt, Ligeti Erika több bronz plakettje és Szervátiusz Tibor anya gyermekével figurája.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Rövid életű diplomáciai közeledést hozott Izrael és Egyiptom között Camp David
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap