Elkezdődik a bandungi konferencia
2004. május 21. 03:10
Bandungban megrendezik az ázsiai és afrikai államok első nagy konferenciáját, amelyen az egykori gyarmatok kifejezik együttműködési készségüket és azt az óhajukat, hogy beleszóljanak a világpolitikába. A bandungi értekezleten 23 ázsiai és 6 afrikai ország 340 küldötte vesz részt. Ezek mind semleges, illetve el nem kötelezett országok. Az értekezleten a gyarmati rendszer – „bűn, amelynek gyorsan véget kell vetni” – és ennek következményei ellen fordul; önrendelkezési jogot követel az észak-afrikai népeknek, különösen Algériának, amely harcol függetlenségéért. Elítéli a faji megkülönböztetést és elmarasztalja Franciaországot (az algériai háború miatt) és Dél-Afrikát. A résztvevők hitet tesznek a világbéke mellett és sürgetik a tömbök közötti megegyezést, a nukleáris fegyverek betiltását és megsemmisítését, az általános leszerelést. A résztvevők állást foglalnak a baráti együttműködés mellett és készek tolerálni a társadalmi struktúra és ideológiai kötöttség tekintetében mutatkozó eltéréseket. A hidegháború körülményei között az aktív semlegesség útját keresik maguknak. Az értekezlet fogalmazza meg első ízben a harmadik világbeli államok olyan közös politikájának a koncepcióját, amely a közös gyarmati múltra és a fejlődésbeli lemaradás meg kizsákmányoltatás ebből fakadó problémáira, a közös eljövendő feladatokra és arra az igényre épül, hogy egyenjogú helyzetet foglaljanak el az uralkodó hatalmak mellett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Helyben élhették túl a jégkorszakot a Kárpát-medence őshonos növényfajai
- Pusztulásra ítélték volna látogatóik a lascaux-i barlangrajzokat
- Neandervölgyiek nevelhettek – vagy ehettek meg – egy Homo sapiens csecsemőt 40 ezer éve
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH tegnap
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait tegnap
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit tegnap
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál tegnap
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr tegnap
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok tegnap
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 2024.05.20.
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 2024.05.20.