Ezernégyszáz éves keresztény emléket találtak Izraelben
2011. november 2. 09:19 MTI
Kicsiny, választékosan megmunkált dobozkát, egy 1400 éves keresztény emléket találtak egy jeruzsálemi ásatáson – közölték izraeli régészek a hét végén.
Korábban
Az ökör-, ló- vagy tevecsontból faragott, a fedelén kereszttel díszített dobozka 2 x 1,5 centiméteres, feltehetőleg egy keresztény hívő viselhette az időszámítás szerinti VI. század vége táján – mondta Jana Csehanovec, az Izraeli Régészeti Hivatal munkatársa, az ásatás egyik vezetője.
A fedél eltávolítása után ma is látható két képmás maradványa a festett, aranyozott lapocskákon. Az alakok – egy férfi és egy nő – feltehetően keresztény szentek, talán Jézus és Szűz Mária.
A dobozt egy ásatáson találták a jeruzsálemi óváros falain kívül, egy bizánci korból származó főútvonal maradványai között. Két évvel ezelőtt fedezték fel, restaurátorok dolgoztak rajta és egy múlt heti régészeti konferencián mutatták be.
A dobozka jelentős lelet, mivel az első régészeti bizonyíték arra, hogy a bizánci korban az ikonokat nem csak a templomi szertartásokon alkalmazták.
Hasonló dobozokat találtak három évtizede Jordániában, de eddig ez az egyetlen jó állapotban megmaradt ilyen emlék – mondta Csehanovec. Hasonló ikonokat ma is viselnek egyes keresztény hívők, főként a keleti ortodox egyházakban.
A relikviát a Dávid Városa nevű régészeti lelőhelyen találták; az ásatás helyszínét arról a bibliai királyról nevezték el, aki a feltételezések szerint innét uralkodott a zsidó királyságban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap