Adyra emlékeznek Nagyváradon
2011. november 22. 12:13 MTI
Ady Endre-emlékversenyt tartanak kedden, a költő születésének 134. évfordulóján Nagyváradon, a hét végén pedig az Ady-emlékmúzeumban folytatódik a megemlékezés.
Korábban
Az Egy kis séta című történelmi vetélkedőre Nagyvárad mind a tíz, magyar tannyelvű oktatásnak is otthont adó iskolájából jelentkeztek 5-8. osztályosokból álló csoportok - nyilatkozta Kecse Gabriella szervező, a nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskola igazgatóhelyettese a Krónika című romániai napilap keddi számában.
A gyerekek a feladatok egy részét előre tudták, például egy verssel, illetve egy jelenettel is kellett készülniük a költő váradi éveivel kapcsolatban. A versenyszámok jó része terepen, Ady nagyváradi tartózkodásának jellegzetes helyszínein folyik majd. A verseny a városházán kezdődik délben, majd a városi színházépületben adhatják elő a csoportok a jelenetet, amellyel készültek. Az előadásokat F. Bathó Ida, a Szigligeti Színház művésze zsűrizi majd.
A folyatásban a gyerekek részt vesznek Ady Endre szobrának megkoszorúzásán és ezt követően szavalnak a diákok az Ady Endre Kulturális Központban, és itt bírálják el a gyerekek által készített turistacsalogató plakátokat is. Végül a verseny eredményhirdetését is a központban tartják.
Pénteken, november 25-én Ady egykori kedvenc váradi kávézójában, a ma Ady-emlékmúzeumként funkcionáló Müllerájban emlékeznek meg a költőről, elsősorban az őt leginkább Váradhoz kötő, Lédához fűződő nagy szerelemről. A beszélgetésen Tóth János, a múzeum igazgatója mellett Péter I. Zoltán történész is részt vesz, Kiss Csaba és Molnár Júlia színészek pedig verseket szavalnak majd.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap