Felújítják a pápai Esterházy-kastélyt
2011. november 25. 14:16 MTI
A pápai Esterházy-kastély felújítására egy év alatt 1,9 milliárd forintot költenek; 1,6 milliárdot tesz ki az uniós támogatás, 300 milliót pedig a város biztosít a projekt megvalósításához - mondta Áldozó Tamás, a város polgármestere a sajtótájékoztatón csütörtökön, a kastély már felújított nádor-termében.
Korábban
Ismertetése szerint a munkálatok 2012 tavaszán kezdődnek, s a 2013. tavaszán befejeződő beruházás során mintegy háromezer négyzetméternyi belső tér újul meg a 100 szobás kastélyban. Visszanyeri egykori pompáját az U-alakú belső udvar, az egész kastély díszkivilágítást kap majd, illetőleg felállítják a kovácsoltvas barokk kaput is - tájékoztatott a polgármester. Elmondta, hogy a díszes kapu eredetijét az 1600-as években készítették Franciaországban, a mostani annak hű mása lesz.
Áldozó Tamás ismertetése szerint felújítanak több egykori szalont, báltermet, kiskabinet-irodát, a hercegi lakosztályokat, és létesítenek több kiállítótermet is. Utalt arra, hogy a kastély felújított termeit megnyitják majd a turisták előtt, s azt remélik, hogy ezzel is tovább növekszik majd Pápa idegenforgalma.
A város vezetője emlékeztetett arra is, hogy az idén már helyreállítottak a kastélyban hét emeleti termet, amelyeket - mint főúri enteriőr kiállítást - már látogathatnak az érdeklődők. Ehhez az úgynevezett norvég alaptól kapott a város 185 millió forintos támogatást, amelyhez az önkormányzat 72 milliót tett hozzá. Eredeti szépségében látható már a nádor-terem, a fogadó- és a vörös szalon, az ősök csarnoka és a nagyebédlő - tájékoztatott a polgármester. Megjegyezte, ezzel lényegében több mint kétmilliárd forintból újul meg a kastély.
Kitért arra is, hogy az 1,9 milliárd forintos beruházással sem ér véget a fejlesztés, folytatni szeretnék a több hektáros kastélykert, a váristálló és a pincék helyreállításával. Ennek érdekében már beadták a pályázatot - tette hozzá.
Temesvári Balázs, a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója azt hangsúlyozta, hogy az ország egyik legjelentősebb kulturális örökségének a felújításához nyújtott támogatást az Európai Unió. Az igazgató átnyújtotta a polgármesternek a támogatási szerződést.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin
- Különutas politikája miatt romlott meg Tito viszonya Moszkvával
- Bunkerország apafigurája, akit minden bűne ellenére mélyen gyászolt népe
- Minden várakozást felülmúlt a Skála kezdeti sikere
- Gumibottal nyomták el a gyertyák lángját Pozsonyban
- Még rendőrök sem tudták megfékezni a tömeget a Corvin Áruház első megnyitóján
- Elrendelői sem tartották be a magyarországi szesztilalmat
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.