Mamutcsontokból építkezett a neandervölgyi
2011. december 7. 12:16 MTI
A neandervölgyi ember elsőként találta fel, hogy miként lehet hasznosítani a mamutcsontokat "építőanyagként" - erről tanúskodnak francia régészek ukrajnai ásatásai.
Korábban
A feltárásokról a Quaternary International online kiadásában jelent meg tanulmány. A Homo sapiens által mamutcsontokból épített "kunyhók" eddig Nyugat-Ázsiában kerültek napvilágra, az építményeket a 27 500 és 15 000 évesre datálják - olvasható a Science News tudományos hírportálon.
Most Ukrajnában, a Dnyeszter-partján, Molodova falu közelében egy őskőkori régészeti helyszínt tártak fel a párizsi Természettudományi Múzeum archeológusai Laetitia Demay irányításával. Az ásatások során egy negyven négyzetméteres alapterületű, kör alakú építmény került napvilágra, amelyet 116 mamutcsontból alkották, agyarak, váll- és medencecsontok, bordák felhasználásával. Az időjárás és víz okozta károsodás arra utal, hogy a csontokat egy sekély árokban helyezték el. Az építmény korát 44 ezer évesre becsülik.
A jelek szerint itt dolgozták fel a zsákmányt és készítették el 15 főzőgödörben az étkeket. Az építmény belsejében legalább 15 mamuttól származó csontokat fedeztek fel, amelyeken látszanak a hús lefejtésekor a kőeszközökkel ejtett bemetszések, karcolások. Ugyanakkor nincs annak nyoma, hogy állatok lakmározhattak volna a mamuttetemekből. Az ásatások során napvilágra kerültek más állatok, így bölények és szarvasok csontjai is.
Mint Stéphane Péan, a tanulmány társszerzője kiemeli, Molodova környékén feltárt őskőkori építmény különbözik a Homo sapiens által készített csontkunyhóktól, következésképp a két faj egymástól függetlenül fejlesztette ki az építési "technikát". A helyszínen feltárt kőeszközök tipikus neandervölgyi szerszámok voltak, szintén azt támasztva alá, hogy a Homo neanderthalensis készítette a csontépítményt.
"A neandervölgyi ember csoportjai legfeljebb harminc főből álltak, s rendszeresen visszatértek Molodova környékére, ahol vadásztak, majd feldolgozták és elfogyasztották a zsákmányt" - vélekedett Stéphane Péan.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap