A tűzhasználat formálta Afrikát
2012. január 2. 13:49 MTI
Dél-afrikai kutatók olyan számítógépes modellt dolgoztak ki, amely segített megfejteni, miként formálta az emberi tűzhasználat az afrikai tájat - számolt be a BBC.
Korábban
Az emberi tevékenység általánossá válását megelőzően a legtöbb tüzet villámcsapás váltotta ki a kontinens esős évszaka idején.
Amint azonban egyre jobban nőtt az emberiség létszáma, megszaporodtak a tüzek a száraz évszak idején is, ami megváltoztatta Afrika ökológiáját. "Amikor elkezdtünk műholdfelvételeket gyűjteni, még nyilvánvalóbbá vált, milyen sok tűzeset történt" - idézte fel Sally Archibald vezető kutató.
Bár a korai emberek már 300 ezer éve képesek voltak tüzet gyújtani, jelentősebb hatása a keletkezett erdőtüzeknek körülbelül 70 ezer évvel ezelőtt kezdődően volt. Archibald csoportja azon az állásponton van, hogy a természet megőrzéséhez szükséges jó döntések előtt ismerni kell azt is, hogy a jelenlegi tájkép hogyan alakult ki. Ebben segít kidolgozott modelljük, melyet részletesen az amerikai tudományos akadémia folyóiratában, a PNAS-ben ismertettek hétfőn.
Tanulmányuk egyik legfontosabb megállapítása Archibald szerint az, hogy a jelenlegi erdőtüzek száma az elmúlt 40 ezer évben a legalacsonyabb értéken van. A kutatók úgy vélik, modellüket arra is használhatják, hogy a nemzeti parkok számára tűzvédelmi akciótervet dolgozzanak ki.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.