Belltől az okostelefonig
2012. február 1. 15:36 MTI
Az elmúlt csaknem másfél évszázad telefonjait, ezzel együtt telefonálási szokásait mutatja be a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum új tárlata. A Belltől az okostelefonig című kiállításon a kurblis, tárcsás telefonok mellett a legmodernebb mobilok is láthatók.
Korábban
A május 6-ig nyitva tartó tárlaton a Mobilkor Alapítvány gyűjteménye mellett a Magyar Hírközlési Alapítvány postamúzeumából érkezett három unikális darab szerepel: Horthy Miklós, I. Ferenc és IV. Károly király számára készített telefonokat is megszemlélhetnek a látogatók - mondta el Gyöngyössy Orsolya néprajzkutató, muzeológus.
Hozzátette: ezeken kívül a 20. század első feléből származó reprezentatív darabokat is felvonultat a kiállítás. Így megtekinthető a legelső magyarországi asztali telefon, valamint ez első hazai fali telefon is.
Bugony Péter, a Mobilkor Alapítvány elnöke elmondta, szervezetük olyan magángyűjtőkből áll, akik valamilyen módon kapcsolatban állnak a mobiltelefonokkal, például kereskednek velük.
Megjegyezte: saját gyűjtésükből több mint ezer darabra tettek szert, összesen 370 különböző típust tudnak megmutatni a nagyközönségnek.
Közlése szerint nemcsak telefonokat mutatnak be a tárlaton, hanem sokféle GSM kiegészítőt is: például bőrtokokat, színes előlapokat vagy kagyló alakú fülhallgatót is. Mint mondta, mára a csomagolás is nagyon megváltozott, ezért érdemes a régieket is a látogatók elé tárni.
Érdekes színfoltja a kiállításnak egy plakátsorozat, valamint az első hazai forgalmazók, a Westel és Pannon GSM egykori kampány- és reklámfilmjei. Ezen kívül mintegy hétszáz, külföldön forgalmazott reklámfilmet gyűjtöttek egybe.
Bugony Péter úgy vélte: a kiállítás látogatóit sokszor éri "hoppá érzés": ilyenem volt, ezt szerettem, ezt ellopták, ezt elhagytam, erről letöröltem a képeket. A mobiltelefonoknak ugyan nincs évszázados történelme, mégis egy-egy darab láttán úgy hisszük, hosszú évtizedekkel ezelőtt használtuk. Ilyen az első mobil, amihez táskányi akkumulátort kellett cipelni vagy a kis "nőcis" telefonok rózsaszín előlappal, csillogó kiegészítőkkel - sorolta a példákat az elnök.
Hozzátette: ma, az okostelefonok idején már nem a külcsín és az egyedi megjelenés számít, hanem az, hogy minél nagyobb és gyorsabb legyen az adatszolgáltatás. Bugony Péter tapasztalata szerint ennek ellenére sok felhasználóban él még a nosztalgia régi készülékeik iránt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. Erdély etnikai, vallási helyzete a 16–18. században
II. Népesség, település, életmód
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- II. József haláláról tudósított nyitószámában az első erdélyi magyar újság
- Már ötéves korában megválasztották, de sohasem uralkodott az utolsó erdélyi fejedelem
- A trianoni békét "morális köntösbe öltöztették"
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet 17:05
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult 15:05
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat 15:05
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről 14:20
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko 09:50
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap