Veszélyes volt a nyár a Tudorok korában
2012. április 5. 09:46 MTI
A Tudorok korában a nyár volt a legveszélyesebb évszak, amikor sokkal gyakoribbak voltak a halálos végű balesetek, mint az év többi részében - olvasható a BBC hírei között.
Korábban
Steven Gunn brit történész korábbi vizsgálata során olyan eseteket elemzett, amikor a halál rendhagyó tevékenység, például medvetáncoltatás közben következett be. Legújabb vizsgálata viszont a mindennapi tevékenység halálos veszélyeit térképezi fel. Munkája során kilencezer halottkémi jelentést elemzett az 1558-1560-as évekből. A beszámolók arról tanúskodnak, hogy a végzetes balesetek közel háromnegyede a nyári időszakra esik. Veszélyes foglalkozás volt a földművelés, hiszen a mezőgazdasági szerszámok igen élesek voltak, vagyis a termény betakarításakor gyakoriak voltak a sérülések. Miután a termény a magtárakba került, megszaporodtak a vízi- és szélmalmokban történő balesetek.
Az állattartás is veszélyekkel járt, különösen azért, mert itt igen elterjedt volt a gyerekmunka. A halottkémi beszámolókból kiderült, hogy Yorkshire grófságban egy ötéves kondás vesztette életét, amikor rátámadtak a sertések. Nem volt veszélytelen az áru fuvarozása sem - a jelentésekben szerepel egy londoni hentes fiának tragikus története, aki hús szállítása közben esett le a bakról és hunyt el.
A 16. századi Angliában (is) gyakoriak voltak a közlekedési balesetek, Steven Gunn statisztikája szerint ugyanis a lovak okozták az állatokkal kapcsolatos fatális balesetek 90 százalékát. Előkelő helyet foglalnak el a baleseti statisztikában a fák. A halálos végű balesetek tizedét favágás közben szenvedték el a Tudor-kori Angliában, másrészt komoly veszélyforrást jelentett a gyümölcs, a diófélék, a makk begyűjtése, ahogy a varjúfészkek leverése.
"A Tudor-kori fakitermelési eljárások hagytak némi kívánnivalót: Bedfordshire, Cumberland, Hampshire, Somerset, Westmorland és Yorkshire férfilakosságát leginkább a kőris, a tölgy és a nyárfa tizedelte" - jegyezte meg a történész.
Egy bizonyos John Broke yorkshire-i szabómestert egy dombról leguruló fatörzs ölte meg. A korabeli halottkémek olyan halálesetet is feljegyeztek, amikor az elpilledt kaszálómunkásra szundikálás közben rádőlt a szénakazal. "A halál a legkülönbözőbb és legváratlanabb helyzetekben sújthat le" - hangsúlyozta Steven Gunn.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko 09:50
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap