Ezen a napon: átadják a zánkai úttörőtábort
2012. május 25. 15:49
1975. május 25-én adták át Zánkán a balatoni úttörővárost. Az úttörővárosban nyáron kéthetes turnusokban háromezer úttörőt tudtak fogadni, s évente összesen 25 ezer gyermek fordult meg Zánkán. A táborba érkező gyerekek, akik elsősorban munkásszülőktől származtak, a kommunista ifjúságpolitika célkitűzéseinek megfelelően hasznosan foglalták el magukat.
Korábban
A nemzetközi gyermeknap alkalmából 1975. május 25-én átadták Zánkán a balatoni úttörővárost. A központi épületben az irodákon kívül könyvtár, úttörő-történeti múzeum, tanácskozók, társalgók, 3000 adagos konyha volt, valamint étterem és a félezer gyereket befogadó előadóterem kaptak helyet. Ehhez járul a sportcsarnok, a stadion 3000 fős lelátóval, az egészségház, 16 nyári tábor épületei, a téli tábor s a 36 m magas víztorony 385 kataszteri hold területen. Az úttörővárosban nyáron kéthetes turnusokban 3000 úttörőt tudtak fogadni, a tanév hónapjaiban őrsvezetőket képeztek, akiknek iskolai oktatását is helyben végezték. Évente 25 ezer gyermek fordult meg Zánkán.
A szocializmus időszakában szovjet és keletnémet példák nyomán Magyarországon is felmerült egy úttörőtábor létrehozásának gondolata. A berlini Wuhlweide parkban, a Werbellinsee-nél fekvő Altenhofban vagy a mai Ukrajna területén található Artyekben kialakított úttörőtáborok kiváló mintául szolgáltak mind a tábor felépítését, mind pedig programját tekintve.
Magyarországon az úttörőmozgalom vezetői a Balaton északi partján elterülő Zánkát jelölték ki a leendő úttörőtábor területéül. Budapesthez való közelsége, földrajzi fekvése, a fürdés és túrák adta lehetőségek egyaránt a Balaton felvidéki község mellett szóltak.
A tábor építését a Csorsza-patak völgyében 1968-ban kezdték meg. Még javában folytak az építkezések, amikor 1972-ben megjelentek az első úttörőcsoportok a balatoni táborban. Noha az építési munkálatok még ezt követően is folytatódtak, a tábor döntő része elkészült: a gyerekek szálláshelyeiken kívül birtokba vehették a könyvtárat, a társalgókat, az „üléstermeket”, a strandot, valamint a sportpályát. A Zánkára érkező gyerekek, akik elsősorban munkásszülőktől származtak, a kommunista ifjúságpolitika célkitűzéseinek megfelelően a táborban hasznosan foglalták el magukat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap