Valóban hajótöröttként élhetett tovább a legendás pilótanő
2012. június 1. 08:55
Megtalálták azt a kozmetikumot, amelyet a 75 éve eltűnt Amelia Earhart használt szeplőire, így újabb bizonyíték tanúskodik arról, hogy a legendás pilótanő valóban a távoli csendes-óceáni lakatlan szigeten, Kiribatin járt utoljára.
Korábban
A kenőcsöt tartalmazó edényt öt darabban találta meg az Amelia Earhart utolsó repülését évek óta kutató The International Group for Historic Aircraft Recovery (TIGHAR). A kozmetikumot a 20. század elején azzal hirdették, hogy kifakítja az arc szeplőit. „Jól dokumentált tény, hogy Earhartnak szeplői voltak, amiket nagyon nem szeretett” – nyilatkozta Joe Cerniglia, a TIGHAR egyik kutatója. A kenőcsöt egy háromnapos konferencia keretében fogják bemutatni az éterbe veszett rádiójelekről szóló tanulmánnyal és a repülőgépnek a nikumaroroi korallzátonyon látható keréknyomairól készített fotóval együtt.
Amelia Earhart világraszóló kísérletbe fogott: az egyenlítő mentén próbálta meg körberepülni a Földet, amikor a Csendes-óceán felett 1937. július 2-án rejtélyes módon eltűnt. Valószínűleg üzemanyaghiány miatt csapódott az óceánba, a Howland-sziget körül. Ric Gillespie, a TIGHAR igazgatója azonban alternatív elmélettel állt elő. „A navigációs útvonal szerint, amit Amelia utolsó rádióbejelentkezésében megadott, nemcsak a Howland-szigetek felett ment keresztül, hanem a Gardner-szigeteken is, a mai Nikumaroron, ahol sikeresen landolt” – közölte.
Ez pontosan megfelel annak a leírásnak, amely egy 1940-ben talált csontvázról szól. Az emberi maradványok mellett egyébként egy férfi és női cipőrész, egy egykoron szextánst tartalmazó doboz, tűzrakás maradványai, illetve madár- és teknőscsontok kerültek elő. Sajnos a csontok és a leletek később eltűntek.
Ugyan a ma lakatlannak számító sziget 7. számú lelőhelyén időnként megfordultak emberek, az ott talált üvegek egyértelműen Earharthoz köthetők, aki valószínűleg vizet forralhatott benne magának – vélekednek a kutatók. Sőt olyan leletek is előkerültek, amelyekről kiderült, hogy azokat kizárólag nő használhatta. Ilyen volt az a szigeten talált kozmetikum, amely nagyon hasonlít a harmincas években az amerikai nők körében igen népszerűnek számító Campana balzsamhoz – nem beszélve a most felbukkant Dr. Berry-féle kozmetikumról.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap