Olimpiatörténet a Városházán
2012. június 20. 13:42 MTI
"Olimpia és nevelés" címmel olimpiatörténeti kiállítás nyílt szerdán a Főpolgármesteri Hivatal Városház utcai épületében - jelentette be Tarlós István főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése előtt.
Korábban
A megnyitó kapcsán Magyar Zoltán kétszeres olimpiai bajnok tornász, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke a képviselőkhöz szólva úgy fogalmazott: "azért értékes ez a kiállítás, mert megmutatja, hogy az olimpia milyen rengeteg szállal kapcsolódik az életünkhöz".
"A kiállítás a sporton keresztül olyan emberi alapértékeket mutat be, mint a becsület, a szorgalom, a kitartás, vagy a fair-play. Ráadásul mindezt olyan neves személyiségeken, például Székely Éván vagy Papp Lászlón keresztül mutatja be, akiket jól ismernek a sportrajongók, így a kiállítás még érdekesebbé válik" - folytatta Magyar Zoltán. - "Ugyanakkor olyan kötődésekre is rámutat, mint az olimpia és az integráció, az olimpia és a környezetvédelem, vagy az olimpia és a protokoll kapcsolata, de fontosnak tartom, hogy felhívja a figyelmet a sport árnyoldalaira, így például a doppingra is."
A húsz tablóból álló tárlat emléket állít többek között Kemény Ferencnek, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság első magyar tagjának, akinek Pierre de Coubertin mellett jelentős szerepe volt az olimpiai eszme elterjesztésében. Az érdeklődők megtudhatják továbbá, hogy miért kapott fair-play díjat a hatvanas években Zsolt István labdarúgó játékvezető, vagy hogy Sebastian Coe, a londoni játékok szervezőbizottságának elnöke 1980-ban Moszkvában a játékok nyugati bojkottja miatt az olimpiai himnuszt hallgathatta meg a győzelme után.
A kiállítás - amely a budapesti Városháza első emeleti folyosóján tekinthető meg - a játékok történetét is bemutatja az ókori olimpiáktól a paralimpián, a siketlimpián és a speciális olimpián keresztül egészen az ifjúsági olimpiáig.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap