Bizonytalan a kínai Nagy Fal sorsa
2012. június 26. 13:30
Új részeket nyithatnak meg a kínai Nagy Falból, enyhítendő a turisták által megszállt falszakaszokra nehezedő nyomást. A fal vészesen pusztul, tíz kilométerből öt mára teljesen eltűnt.
Korábban
Nehéz elhinni, hogy a világ legnagyobb – az eredetileg véltnél több mint kétszer olyan hosszú –, emberi kéz alkotta építményét a túlzsúfoltság veszélyezteti: márpedig ez a helyzet a kínai Nagy Fal esetében. A nagy érdeklődésre való tekintettel Peking a múlt héten bejelentette: két olyan részt nyitnak meg a turisták előtt, amely eddig gondosan el volt zárva az érdeklődő szempárok elől. A városi tisztviselők a Xinhua hírügynökséggel azt közölték, hogy a négy látogatható rész egyszerűen túl zsúfolt hétvégenként és az ünnepnapok alkalmával, az emberek felmásznak rájuk, megrongálva ezzel a falakat.
A Pekingi Kulturális Emlékek Hivatalának tájékoztatása szerint a Huanghuacseng és a Hofangkou elnevezésű szakaszokat fogják megnyitni a szükséges renoválási munkálatok végeztével. A hivatal vezetője, Kung Fancse szerint ez a fal megóvását szolgálja, mivel a látogathatóvá váló területek enyhítik a már meglevő, és a turisták által "sanyargatott" részekre nehezedő nyomást.
A lépéssel azonban nem oldódik meg egy csapásra a kínai Nagy Fal többi gondja: Kína-szerte komoly problémákkal találkoznak a fal karbantartói, úgy mint a vandálok pusztításai, a falak közelében végzett illegális bányászat, és a homokviharok jelentette veszély. A kínai Nagy Fal Társaság 2006-os becslése szerint a fal 20 százaléka van „elfogadható” állapotban, egyharmada romokban áll, a maradék pedig hamarosan elenyészhet.
Az örökségvédők számára leküzdhetetlen akadályt jelent a fal mérete, az i.e. 3. századtól 1644-ig épülő hatalmas építmény ugyanis 11 tartományon keresztül húzódik. A kövekből, téglákból, döngölt földből, fából és egyéb anyagból megépült fal keleti-nyugati irányú, s Kína északi részén fut keresztül. Eredetileg azért épült, hogy feltartóztassák vele a birodalom területére be-betörő nomád törzseket. Néhány szakasz már az i.e. 7. században is megépült, a legláthatóbb részek azonban a Ming-dinasztia idejére keltezhetők. A 2009-es becslések 8850 kilométerben állapították meg a fal hosszát, azóta viszont kiderült, hogy a kínai Nagy Fal eredetileg ennek a kétszerese, 21196 kilométer hosszú volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap